2009. július 27., hétfő

Egy kis szusszanás után....


A szombati laza, pihenős nap után ellátogattunk a Göcseji falumúzeumba, mivel ott rendezték meg a Zalaegerszegi Búcsút. A falumúzeum nagyon szép volt, csak kár, hogy mindent tiltanak benne. Semmihez nem szabad hozzányúlni, még a kecskéket sem lehetett megsimogatni. Tábla kérte, hogy ne zavarjuk az állatok nyugalmát :o…Azért így is jól éreztük magunkat, ahova lehetett a fiúk felmásztak és kukucskáltak. Megnéztük az Olajipari Múzeumot is, ahonnan Marcit alig lehetett elráncigálni. Szegény Palkó már hullafáradt volt, ezért döntöttünk a sietős távozás mellett. Rékuci kiadós tízórai után, békésen végigszundította az egész programot, sőt a haza utat is ;-). Persze a fiúk is elaludtak és több, mint 2,5 órát aludtak. Szerencsére, mert így egy időre a szülők is csatlakozhattak :d!
Délután pedig Bendéékhez voltunk hivatalosak, Palkó már rohant is az ajtóhoz, amikor mondtuk hova megyünk. Volt fürdőparti, homokozás, nagy kergetőzés, kutyázás, persze, hogy senki nem akart hazajönni…
A hétvége után pedig jött a szomorú hétfő, Apa ment ügyelni. Viszont jött Ama hozzánk, így Anya végre egyedül (!!!!) nyugodtan intézhette a dolgait! (Sőt nehezen, de sikerült magának is venni egy rövid nadrágot, 38-as méretben. 7 hét után egész jó.)

Palkó:
ha valaki megkérdezi, hogy hívják, azt feleli: én. Mindenkire rámutat és megmondja a nevét, de magára csak azt mondja: én.
Sokszor mondja, hogy nem kéri a pelust. De azért vannak balesetek. Legtöbbször azért ügyesen szól, hogy pisilnie kell, vagy kakilni. Nem erőltettük. Magától szólt, hogy nem kéri a pelust. Majd kiderül, mi lesz belőle.

Marci: mint a képeken is látszik, levágatta a Bubuval a haját. Odaállt elé és azt mondta, hogy olyan hajat szeretne, mint a Dani. Többször megkérdeztük, biztos-e benne. Szokogatjuk még az új frizurát.

Rékuci: tündérien mosolyog mindenkire. Beszélget és közben óriásira nyitja a szemeit és csak mosolyog…Persze szokott sírni is, de valahogy nem igazi a sírása, hanem csak olyan panaszkodó hangja van. Ha már elkezd kisbabásan sírni, akkor nagy gond van. Védő néni meglátogatta és megállapította, hogy nagyon szépen fejlődik. Szerintünk is ;-). Emelgeti a buksiját, „kúszik” állandóan, ezért is kopott ki elől a haja. Biztos nem lesz szőke és kék szemű, de a többi még rejtély….

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Örülök az új naplótoknak, már a babaszobán is mindig olvastalak Titeket.
    Várom az újabb bejegyzéseket!
    Kincső és Istvánka anyukája

    VálaszTörlés