Elfoglalhatod a szállást :):
Marci síelni készül:
Marci első nap még így ment síoviba:
És először még így ment fel a csákányoson:
Aztán már így:
Lackó síelni indult minden nap: Én megyek síelni!=Apa becsücsülök a hordozóba, aztán hopp-hopp síelj!!!!
Még az első napokban a fiúk éjszakai sízni indultak:
A nagy síelés után jól esik a hazai töltött paprika a házikónk teraszán:
Lackó néhány percig saját lábon is síelt, de aztán kijelentette, hogy "ez csúszik, én inkább Apával síelek!"
Mi is síeltünk:
Lackó minden nap, pontban 4 órakor leült az ablakhoz. Vajon mit szemlélhet?????
A "hókopjót":
Míg a Lackó a hókótrót nézte, Marciék addig csúszkáltak:
Rékuci a pasik gyűrűjében:
Lackó ott is sokat evett:
Ui:
Amikor hazajöttünk, eddig jutottam az élménybeszámolóval:
Türelmetlenül vártuk február végét. Megyünk síelni. Régóta terveztük, régóta szerettük volna, de most úgy tűnt végre tényleg sikerül.
Szombat reggel 9-kor úgy gondoltam, nem fogunk elindulni sohasem. A bőröndök félig bepakolva, a töltött paprika még főtt a tűzhelyen, három gyerek izgatottan rohangált össze-vissza, hogy mikor jönnek a Gergőék? mikor indulunk? Sokára. Aztán Apa közölte: 10-kor mégis indulunk. Hihetetlen, de tényleg így történt.
Szombathelyig meg sem álltunk, ott találkoztunk a Gergőékkel. Gyors ebéd, egy kis játszás a fiúknak és irány Ausztria. Marci hallani sem akart a délutáni alvásról, mert semmiről nem akart lemaradni. Végül a "határ" után sikerült mégis rávennünk, bár onnan már igazán nincsen messze St. Jakob im Walde. Kedves kis falu 1200 méteren. Kicsit nehezen, de megtaláltuk a házikót. Pontosabban megláttuk a házikónkat, csak utunkat "állta" a sípálya 2 pálya részlete. Az éppen ott munkálkodó ratrak, amint meglátott minket, azonnal odajött, szó nélkül elkotorta a havat az útból, pedig éppen akkor fejezte be a pálya munkálatokat!!! Nagy lendülettel átjutottunk az akadályon és már mehettünk is a jó meleg Hütténkbe.
Az egész csapat lelkesen vette birtokba a több száz éves házikót. A bátrabbak még aznap este elmentek éjszakai sízni, mi többiek pedig készültünk a másnapra.
Sajnos márciusban nincsen már síovi, de volt Margaret néni :), aki osztrák volt, egy szót sem beszélt magyarul (na jó: a "szia" szót ismerte) és gyönyörűen síelt. Ő lett Marciék tanító nénije. A régi felfogással szemben, ő úgy gondolta, hogy irány a "mély víz". Vagyis első nap, még bébipálya, körülbelül ötször, aztán irány a rendes gyakorlópálya a tányéros felvonóval. Másnap reggel pedig már csákányos nagy felvonó, fel egészen a csúcsig, aztán irány lefelé. Ahol én (szerény sí tudásommal) elgondolkodtam, hogyan is kellene lemenni, Marci-Kristóf páros simán ment Margeret néni után. 3 óra tanulás után Marci eljutott oda, ahova nekem néhány év kellett :).
Nagyon élvezte is a síelést, amíg össze nem szedtünk valahonnan egy hasmenéses vírust. Bár utána is síelt, de hiába gyógyult ki hamar belőle, az ereje sajnos nem volt a régi. És ez alatt a másik két gyerkőc?? Lackó hajlandó volt, felcsatolni. Amíg fogtuk a kezét, nem is volt baj. Sőt még tetszett is neki...de utána....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése