Az ok, 1. rész

Egyszer már írtam arról, hogy amikor lassan két éve nyáron eljöttünk, hogy Nagykanizsán körbenézzünk, első pillanatban tudtam, hogy ebbe a házba fogunk költözni. Pedig a háznak számomra volt egy negatív kisugárzása. Nekem, Apának teljesen jó érzése volt mindig is a házunkkal kapcsolatban.Aztán Marci egy téli napon kijelentette, hogy nem szeret ebben a házban lakni. Meglepődtem rajta, mert pont azokat kifogásolta, amiket én. Bár ezt a véleményemet sohasem mondtam a gyerekek előtt. Nem szoktam előttük negatív dolgokról beszélni, sem másokról, sem körülményekről, semmiről, mert meggyőződésem, hogy mindent hallanak. Még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy a legmélyebben játszanak.És ehhez jöttek még egyéb problémák, így Apával leültünk beszélgetni és arra a következtetésre jutottunk, hogy még egy jó pár évig Kanizsán szeretnénk maradni és hogy próbáljunk meg egy olyan házat keresni, ami mindenkinek tetszik.És elkezdtük. Egy szép téli estén elkezdtük: interneten, újságokban, aztán másnap reggel pedig az ingatlanosoknál. A naplónk ezen nap óta van elhanyagolva, hiszen a napunk a következőképpen nézett ki:reggel indulás az ovi körre, aztán kezdődhetett a nap: heteken keresztül bírta, tűrte, hogy egyik irodából a másikba át. Amikor pedig aludt, akkor pedig indultam a megadott címeket felkeresni, hogy Apával és a fiúkkal már csak odamenjünk el, ami tényleg szóba jöhet. Aztán délután, munka után mentünk azokat megnézni. Volt olyan ház, amire Marci azt mondta, hogy be sem jön megnézni, mert neki nem tetszik. Volt ahol nagyon jól eljátszottak. Aztán sötétedéskor hazajöttünk, vacsoráztunk, fürödtünk, altatás...és kezdődhetett az éjszakai műszak: hiszen keresgéltünk a , hogy mit kell intéznünk másnap délelőtt a Rékával...És ez így ment heteken keresztül...Nem volt egyszerű. De egy tündér volt. Legalább 100 házat láttunk mi Kanizsán és közvetlen környékén. Nagyon rossz lehet házat is eladni, de keresni sem egyszerű. Az emberek nagyon gyakran hagyták el a realitások talaját. Rögtön az elején lett egy házikó, ami magában rejtette a lehetőségeket, sokáig a volt az egyetlen alternatíva.Aztán több heti keresgélés után, Apa egyik este kinyomtatott két házról adatokat. Azzal a megjegyzéssel, hogy végre valami, ami szóba jöhet egyáltalán. Megbeszéltük az ingatlanossal, hogy megnéznénk. Ez volt az a nap, amikor Marci egyáltalán nem akart velünk jönni, Ica néni pedig felajánlotta, hogy majd együtt hazamennek és tényleg így lett :). Mi pedig elmentünk a házhoz: hétfőn délután. Bementünk, szétnéztünk, de nem túl alaposan, legalábbis nagyon hamar távoztunk és mentünk a lista második házához, ahol nagyon alaposan, minden sarkot megnéztünk. Az ingatlanos egészen biztos lehetett a dolgában, hogy az első házat biztos nem vesszük meg soha, a második talán szóba jöhet. Kint a ház előtt pedig neki szegeztük a kérdést: mennyiért lehet megvenni az első házat. Megmondta. Másnapra megbeszéltük Palkó bácsival, hogy találkozzunk. Sajnos Apa nem tudott eljönni, így maradtam én egy többoldalas kérdőívvel. Aztán még egyszer kimentünk a héten egy ingatlanos ismerősünkkel és vasárnapra megbeszéltünk egy újabb találkozót Palkó bácsival. Megegyeztünk. Költözünk!!!!!!! De mikor????A keddtől vasárnapi időszak a bankok felkeresése volt, hogy álmaink megvalósításához finanszírozót találjunk...Miért pont ezt a házat? Mert a képeken csak külső képek voltak, de az már tetszett nekünk. a hely: a keresés során sok mindenen elgondolkodtunk: számított, hogy hol van, hogy milyen a ház és persze az ár is igen erőteljes befolyásoló tényező volt. Még mielőtt Kanizsára költöztünk volna, egy ismerősünk azt mondta, hogy Kanizsán a következő helyekre érdemes költözni (a sorrend tényleg ez volt, pontosan emlékszem rá!): Szabadhegy, Katonarét, Miklósfa, Pallin, Sánc, Liszó (bár ez Kanizsán kívül van). Amikor mi alaposan körbejártuk Kanizsát, minket is két rész fogott meg: Katonarét és Szabadhegy. Emlékszem azért maradtunk egy nappal tovább, hogy visszajöjjünk megnézni egy szabadhegyi házat, mert teljesen beleszerettünk abba a részbe. Akkor nem sikerült. Most igen. A ház ugyanis Szabadhegyen van, nem messze a mostani életünktől, kerékpárral járhatunk onnan is oviba. Igaz elgyalogolni kicsit messze van. És amikor először beléptünk, megcsapott a ház hangulata. Palkó bácsi pont úgy építette a házat, ahogy Apám tette volna. Sütött a falakból, hogy ezt valaki ésszerűen, szívvel-lélekkel-saját verejtékkel építette, anyagot és energiát nem kímélve. Ami a házból mégis kimaradt, amitől az otthonunk lehet, azt pedig pótolható.

Amikor ezt írtam, még nem tudtuk, hogy 2 hónappal a ház keresés gondolata után már az új házban lakunk..... Hogy miért így alakult? A folyt.köv-ben kiderül....