Lelkesen készültünk a soproni kirándulásunkra. Az utolsó napok egyikén jött egy email, hogy a szálloda nagyon sajnálja, de pont ott tartózkodásunk alatt bezárják a wellness részleget. Mivel a programjainkba be volt építve a pancsizás, ezért kedvesen megkértük őket, hogy akkor a láncon belül, de mindenképpen a közelben, biztosítsanak nekünk szállást. Így jutottunk el Bükfürdőre. Idén másodszorra, hiszen februárban már egyszer voltunk Bükön, igaz kicsit más céllal: Kacért elhozni :), most viszont pihenni mentünk. Már amennyire ez három gyerekkel lehetséges :)?!
Mivel szombaton mind a négyen együtt estünk be az ágyba és aludtunk el egy másodperc alatt, rutinosan vasárnap reggel 5-kor szólt az óra, hogy ideje csomagolni. Mivel a hirtelen programváltozás kicsit felborította eredeti terveimet, de az a része maradt, hogy vasárnap reggel, amint Apa hazaér, indulunk. Így történt. Mire Apa hazaért, mindent bepakoltunk, megreggeliztünk, elkészültünk és már csak indulni kellett :). Gyönyörű szép napsütésben indultunk, de hatalmas fekete felhők vártak minket Szombathelyen. Az eső is szemetelt, a két kisebbik kicsit aludt a kocsiban, de mivel a szállás elfoglalásához túl korán volt, program kellett. AZ eredeti terveket sajnos elmosta az eső, így mégis csak elmentünk a Kalandparkba és a kedves jegyszedő nénik által felajánlott törlőkendővel minden használat előtt letöröltük a játékokat :). A gyerkőcök nagyon élvezték így is..és attól sem kellett félniük, hogy nem jut hely nekik a játékokon :).
Megebédelünk, majd végül gyorsan elmentünk a szállodába, ahol azonnali délutáni pihenés volt. Mindenkinek! Frissen és kipihenve vágtunk neki a medencék felfedezésének, a vacsorának, majd az azt követő hatalmas golf-partinak, tekézésnek. Szerencsére volt nálunk gumicsizma, így a nagy méretű tócsák sem jelentettek akadályt :).
A délutáni alvás ellenére végül az egész család a mesék olvasása után 2 perc múlva már aludt...egészen másnap reggelig.
Reggel, APát kicsit hagytuk pihenni, mi pedig a játszószobában kezdtünk. Reggeli után pedig gyorsan autóba ültünk és mentünk a Meseparkba. Először úgy gondoltuk, hogy néhány órát fogunk csak itt tölteni, hiszen megunják a gyerekek....nem így történt, több mint 5 órát töltöttünk el itt. Mindegyik gyerek nagyon élvezte, volt olyan, amire többször felültünk, volt ahova többször visszamentünk, sajnos volt olyan, ahova nem ülhettünk fel, vagy csak a Marci...Szerencsére sehova nem kellett sorban állni, csak élveznünk kellett a játékokat:
A csúszdán minden gyerek lecsúszott Apával:
Lackó volt az első: Még, még menjünk!
Marci: Még, még menjünk!
Rékuci volt az utolsó, pedig nagyon lelkesen magyarázta, hogy ő is menni akar Apával. Amikor lecsúsztak, néma csendben volt, de amint megállt a "hajó" hatalmas sírásban tört ki.
Hosszas könyörgés, "csak még erre üljünk fel utoljára", "ez az utolsó, de most már tényleg!" mondatok után végre elindultunk aki járathoz. Rékuci amint kiléptünk a kapun, elaludt a karomban, Lackó a parkoló kijáratánál, Marci pedig 2 perccel később aludt el :).
Hazafelé úton kicsit másfelé mentünk, így lehetett a gólyás élményben részünk, a gólya nagyon közel engedett magához, s aztán elrepült:
Este pedig a "szokásos" program következett: pancsolás a medencékben, vacsi, golf, teke...másodperceken belül alvás :).
Kedden reggel, míg mi csomagoltunk, kijelentkezést intéztünk, addig Marci kézen fogta a két tesót és lementek egyedül a játszószobába. Csendben, nyugodtan játszottak és még meglepetést is készítettek: Marci rajzolt nekünk egy vonatot, Lackó pedig kirakta:
A gyors távozásnak oka volt, hiszen úti célunk Locsmánd volt. Aki már járt a locsmándi fürdőben tudja miről beszélünk. Egy hely, ahol tényleg minden a kisbabákról és a gyerekekről szól. Az összes gyerek minden másodpercet élvezett. Medencéből medencébe, hullámfürdőben, a csúszdákon, mindenhol...APa pedig alig bírta a rengeteg csúszást...teljes meglepődésünkre Lackó belejött a csúszdázásba és csak azt hajtogatta, hogy még, még...a nagy csúszdákra is. Marci is a leggyorsabbon többször le akart csúszni. Így Apa hol liftezett, hol lépcsőzött, hogy a fiúk igényeit kielégítse :). Persze volt olyan csúszda is, amire nem kellett Apa segítsége :).
És persze volt Rékuci méretében is minden és persze használta is őket. A végén a kisasszony olyan merész volt, hogy karúszó nélkül ment a neki mellkasig érő vízben és csak remélni tudtuk, hogy nem esik el...
Alig lehetett a gyerkőcöket kivarázsolni a medencékből, aztán persze ismét csak másodpercek kellettek az altatásukhoz.
Amíg ők aludtak, Apa kedvcsinálóként elvitt minket a lánzséri várhoz. Ide tényleg visszajövünk majd a gyerkőcökkel...
Aztán sajnos hazafelé kellett vennünk az irányt. Nehéz szívvel hagytuk ott a gyönyörű tájat.
Mivel egy kicsit korábban értünk Velembe, mint a vendégeink hívtak, így egy újabb nosztalgia túrán vettünk részt: felmentünk a Szent-Vid templomhoz. Akkor jártunk itt utoljára, amikor Marci 30 hetes Pocaklakó volt. Az utolsó héten, aztán a Doki nénim ágyba parancsolt. Most viszont öten voltunk itt:
Este a Vadon lányokkal annyira jól érezték magukat a fiúk, hogy hallani sem akartak a hazamenetelről. Kijelentették, hogy maradnak a csajoknál és hallani sem akarnak az oviról.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése