Másnap reggel nem is volt probléma az indulással, pedig korán kellett mennünk. Na nem a busz indulása miatt, csak nekünk volt intézni valónk még előtte. Marcit bevittük az oviba, de Lackó hallani sem akart az ott maradásról, így inkább jött velünk csajokkal és csak 9 óra előtt egy kicsivel értünk vissza.
Az óvó nénik első felszólítására: "gyerekek, mindenki hátizsákkal álljon sorba!" természetesen Rékuci volt az első, aki rohant. Hátán a hátizsák (benne a túléléshez szükséges babával:)). Marci volt a második. Lackó pedig az utolsó. Be kell vallanom, hogy nem értek egyet a szülős kirándulással. Marciéknál is próbálkoztak vele, de ott sem működött. Utána már el is tiltottak minden szülőt a kirándulástól. Idén az új csoportban új szokásokkal, a kicsiket kellett kísérni. Én pedig ezt csak Rékucival együtt tudtam vállalni. Be kell vallani, hogy szerintem ő élvezte a legjobban a gyerekek közül. Lackó pedig "élt a lehetőséggel" és egy másodpercre nem vált meg tőlem. Volt pillanat, amikor azt sem tudtam hol a lányom, de Lackóval kapcsolatban elő sem fordulhatott ilyen: ő mindig a kezembe csimpaszkodott (kivéve a vonatot).
A hazafelé úttal nem volt gond, a rövid táv ellenére, volt aki kidőlt:
Így lehetett az, hogy a buszról egy alvó gyerekkel a kezemben, egy alvó gyerekkel a hátamon, egy hátizsákkal "valahol" és egy lelkes lurkóval kézen fogva szálltam le :)a buszról. Mert persze Marci legelöl ült és esze ágában sem volt elaludni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése