2012. január 23., hétfő

Zsúfolt

Zsúfolt napokat, heteket tudhatunk magunk mögött.

Mert dolgoztunk sokat: Apa is, én is. Volt betegállomány is, mert kötőhártya gyulladása volt a két kisebbiknek. Ami egyenlő azzal, hogy energiabombaként voltak otthon, hiszen kutya bajuk sem volt, csak éppen nem mehettek közösségbe.

Mert voltunk többször gyerekszínházban, megnéztük Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen előadását, illetve a Csalavári Csalavért. Voltunk "Palkó pici házában", ahogy Rékuci hívja, vagyis visszalátogattunk abba a kicsi házikóba, amibe tavaly is és idén is ismételten mindenki beleszerelmesedett.
Voltunk egy napra havat nézni és síelni. Ehhez azonban jó néhány kilométert meg kellett tennünk, mert míg az ország többi felében többször is esett a hó, itt sajnos nem. Még egy cm sem! Igaz hideg sincsen...
A fiúk lelkesen síeltek, Rékuci pedig közölte, hogy a hó az hideg és ő bizony nem hajlandó a havat 1 méternél közelebbről elviselni, még a lábát sem volt hajlandó beletenni...vagyis csak Anya hátán volt elég biztonságos neki :). Bezzeg a két fiú...egyfolytában erről beszél :). Bár ezzel Rékucinak sincsen semmi gondja. Egyfolytában azt mondogatja, hogy szereti, ha esik a hó :).

És nagyon irigylem azokat, akik annyira tudnak unatkozni, nálunk valahogy nincs ilyen...és úgy szeretném elolvasni a Nagyapától kölcsönkapott könyveimet, de el nem tudom képzelni, hogy mikorra fog ez sikerülni :).....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése