Pénteken a nagy pecás csapat némi hal reményében elindult Szepetnekre. Az optimisták őszinte reménnyel, a realisták pedig csak a szórakozás kedvéért. Mi ebbe a csapatba tartoztunk és erőteljesen magyaráztam a gyerekeknek, hogy olyan nagy kapásokra ne számítsanak ilyen szeles időben. Tényleg hamar megunták a fiúk a nagy hullámok között a pecabot jelzéseinek árgus figyelését, helyette szaladgáltak, bohóckodtak.
Szombaton elmentünk megnézni az Új-Zrínyi várat Beleznán, ahonnan Apa elindult a három gyerekkel, két kutyával gyalogosan Őrtilosba, én pedig gyorsan átgurultam autóval a végcélhoz és onnan futottam kicsiny családom elé, így végül mégis sikerült együtt kirándulni a családnak. Maga az út nagyon szép volt és hangulatos, de úgy döntöttünk, hogy ide muszáj lesz még visszajönnünk akkor is, amikor szép zöld minden. A túra egész ideje alatt Rékucinak borzasztó fontos dolga volt, mivel minden „piros keresztet”, vagyis minden útjelző festést grizzly medvének képzelt és nagy vadászként persze mindegyiket le is kellett vadásznia. Igazán nőies játék…
Ha már arra jártunk, elmentünk Gyékényesre is, ami régen olyan nagy kedvencünk volt.
Számomra mind a két helynek, Őrtilosnak és Gyékényesnek is olyan pozitív kisugárzása van, olyan jó érzés ott lenni.
Vasárnap pedig a Zoliék átcsábítottak minket Gyenesre. A gyerkőcök itt is egész napot a levegőn töltötték, fociztak, rohangáltak, csatáztak. Élmény volt nézni az öt gyereket, Rékucit is olyan ügyesen foglalkoztatták. Peca persze erre a napra is volt tervezve, de a szél(v)iszonyok miatt kivitelezhetetlennek tűnt. Rékuci a nap végén közölte, hogy ő bizony nem jön velünk haza, mert a Gergővel fog aludni, de végül csak sikerült hazaérnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése