2012. április 7., szombat

Húsvét

Mindenki máshogy ünnepli a húsvétot.
Nem mondanám, hogy meglepő a húsvétunk, mert ez nem igaz. Húsvétjaink nagy része mindig is így zajlott: Apa a húsvét nagy részén dolgozik/ni fog, mi pedig itthon próbáljuk ennek ellenére az ünnep hangulatát elkészíteni.
A munkahelyi adottságoknak is köszönhetően, vagyis hogy mindkét szülő péntek délutánig dolgozott, (kihasználván az utolsó évet, amikor még nincsen kötelező tavaszi szünet) lemaradtunk a nagy húsvéti őrületről. Persze a tojásfestésről már nem. Az szent és sérthetetlen. A gyerkőcök lelkesen festegették a tojásokat, de mivel a meglévő sárga-piros-kék színeket unalmasnak találták, egy idő után kreatívan új színeket "készítettünk". Persze az oviban a családi napon már készítettünk egy csomó tojást, így igazából csak pótolnunk kellett néhány összetört példányt.
A szintén tradicionális sonka megszegését sem akartuk kihagyni idén a körülmények ellenére, így meglátogattuk Apát, aki mint családfő, felvágta a sonkát és közösen megettük a vacsorát.


Elég volt már a fotózásból!!!!:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése