Ez nem a foci meccs vége, hanem a leendő 1.a osztály angol-német tanulási kedv aránya.
Egy kicsit megijedtem, de szerencsére a másik osztályban kicsit nagyobb volt a lelkesedés a német nyelv iránt, így úgy tűnik elindulhat a német, igaz 1.a-b összevontan :).
A szülőin persze még sok hasznos információval láttak el.
Például tilos nyáron a gyerkőcöket leültetni iskola előkészítő feladatokat megoldatni, helyette sok-sok legózás a fiúknak, lányoknak gyöngyfűzés és lehetőleg mindent rajzoljanak le, ami a nyár alatt történt velük.
Tilos továbbá nyáron délutánonként aludni!
Tilos a drága füzeteket megvenni, a legegyszerűbbeket szeretnék szeptemberben látni, azt sem drága bekötőbe kötve, hanem átlátszó fóliába csomagolva :)!
Az iskolatáskából is megmondták pontosan melyik fajtát szeretnék, ha beszereznénk, úgyis csak hetente 2-szer fogják használni: hétfőn reggel és péntek délután...
A diákigazolványokat megigényelték és állítólagosan szeptemberben rögtön kézhez is kaphatjuk.
Legnagyobb örömünkre Marci komolyan vette az Okmányirodát és aranyos kép készült róla :).
Marci továbbra is lelkesen készül a suliba és folyt. köv. júliusban, amikor ténylegesen elmegyünk iskolatáskát, tolltartót, füzeteket, stb. vásárolni :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése