2012. május 13., vasárnap

Káosz

Ez a hét valahogy nagyon káoszosra sikeredett.

Csütörtökön már elkéretőztem (zalaisan szólva) a munkahelyemről, hogy legalább egy nap legyen a héten, mikor nem valaki más megy a gyerekekért, hanem valamelyik szülő, de nem tudtunk mit tenni. Mindkét szülő későig dolgozott, Apa ment megint "tudománykodni" is, két előadást is tartott, amire előtte azért készülni is kellett, persze ügyeletes is volt, meg....
Apa nélkül voltunk úszni is, aztán a kapott palántákat is el kellett ültetni, hogy adjunk nekik egy kis esélyt :). Végül "némi" segítséggel sikerült megtenni...
Marci egész héten erdei oviban volt, szerencsére csak első nap esett az eső. Nagyon élvezte, de nagyon el is fáradt. Sokat gyalogoltak és Marcit minden érdekelte. Nagyon szereti az erdész bácsit, aki sokat mesél nekik :).
Lackó eleinte nehezen vette az akadályokat, hogy Marci elment és egyedül kellett az összevont csoportban lennie, de végül belejött, azért örült, hogy pénteken vége lett az erdei ovinak :).
A hét káosza persze Rékucin érződött a legjobban. Nagyon sokat sírt és állandóan bújt, amikor csak tudott.
A szombat még káoszos volt, bár a gyerekek jól érezték magukat és kicsit megnyugodtak, de azért csak nem volt megint a két szülő...vasárnap pedig megint nem lesz Apa, de legalább én leszek és kicsit lazítunk...ránk fér!

Pénteken munka után azért kint maradtunk (immár vendégként) a Város napján, ahol persze Lackó legnagyobb örömére volt Dotto vonat :), na meg kürtöskalács és volt előre hozott tűzijáték. Mivel egyedül voltam a gyerkőcökkel, így Rékának is kellett jönnie velünk és bár nagyon készült, még mindig félt az egész tűzijáték alatt. Apának azt mondta, hogy picit félt, de az Erzsinek bevallotta, hogy nem picit, hanem nagyon félt! Pedig egész végig bújt belém és befogtam mindkét fülét, de akkor is...túl közel voltunk a tűzijátékhoz...

Amíg dolgoztam, a gyerkőcök azért élvezkedtek a Város Napján:

Marci éppen Tiszi bácsinak színezi a Nagykanizsa látképét a könyvtár sátrában:


És a könyvtáros nénikkel megbeszéltük, hogy most már tényleg eljutunk a könyvtárba és beiratkozik a Marci..jövőre úgyis sokat fognak odajárni, mivel az iskola pont szemben van a könyvtárral és nagyon szoros kapcsolatuk van. Hetente legalább egyszer mindegyik osztály átmegy...Ez például az egyik nagyon szimpatikus dolog volt a "sulinkban"...én is imádom a könyvek illatát, a könyvtárakat (és nem is szeretek mást olvasni, számomra az olvasás könyvhöz kötődik, hiába...kicsit maradi vagyok). Mindhárom gyerek szereti is nálunk a könyveket. Marci szinte minden este "olvas" az ágyban, de Lackó és Réka is imádja lapozgatni őket... Marci az állatos, Lackó a gépekkel teli, Rékuci a lovacskásokat, meg egyenlőre az Anna-Peti-Gergő, Bogyó-Babóca könyveket szereti.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése