Egy nap Apa betette a Padlás
cd-t az autóban, a gyerekek egyből
beleszerettek, így nem sokkal később megnéztük dvd-n is. Amikor az egerszegi Kvártélyház
műsorát megláttam, már tudtam, hogy mi biztosan ott leszünk az előadásukon!
A gyerkőcök nagyon-nagyon várták,
mert az utóbbi időben állandóan ezt szerették volna hallgatni utazás közben.
A színházban jó volt nézni az
örömüket, ahogy hallgatták az éneket, ahogy élvezték ezt a félig mese, félig
musical előadást.
A fiúk természetesen el nem
mozdultak volna a helyükről, de Rékuci már az elején, mikor a „számítógép”
megjelent, eldöntötte, hogy ő bizony ilyen közelről nem szeretné nézni az
előadást és kerestünk egy számára szimpatikusabb helyet, a nézőtér végén :). Az ölemben kuporogva persze már nagyon élvezte, kivéve mikor durrogtattak....
Lackó csak akkor ijedt meg, mikor
a „bomba” közvetlenül előtte kezdett el ketyegni és bár kívülről tudta a
történetet, mégis megijedt, hogy fel fog robbanni. Amikor sikerült hatástalanítani a veszélyes bombát,
rögtön vissza is ment a helyére J….
Persze az előadás után csillogó
szemekkel mesélték, hogy kinek mi tetszett, hogy mitől ijedt meg…
Kellemes esti melegben,
holdfényben, egy nagyon jó darabot megnézni, nincs is ennél jobb dolog.
A darab pedig nagyon jó. Kicsit
más, mint az eredeti, de így is csak ajánlani tudjuk mindenkinekJ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése