BP.

Furcsa érzés, mikor az ember megtudja, hogy a "100 %-os teljesítményért" jutalomból elutazhat a szülővárosába :). A program elolvasása után azonban szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy nagyon élménydús 2 napunk lesz.

Apa hősiesen felvállalta a két napi gyerekfelügyeletet, így korán reggel nekivághattunk az útnak.

Az első meglepetés akkor ért minket, mikor a reggeli csúcsban pillanatok alatt beértünk a Kálvin térre. Amikor "Google barátunk" kiírta, hogy 2 óra 1 perc az út, mosolyogtunk. Amikor ez néhány perc híján tényleg megvalósult, akkor pedig csodálkoztunk!

A megérkezésünket követően megkezdődött a budapesti kaland.

Az első úticél a Mátyás-templom volt, ahol lehetőségünk volt megmászni a Mátyás-templom tornyát. Az ember, ha rápillant nem is gondolná milyen magas, de a lépcsőket mászva rájön. Amikor úgy gondoltuk, hogy eleget kanyarogtunk már és nemsokára körbenézhetünk, felhívták figyelmünket, hogy még a harmadánál sem tartunk :). Az égiek kegyesek voltak hozzánk, mert mire felértünk addigra a köd is felszállt.  Kicsit bekukucskáltunk a megszépülő Mátyás-templomba is.  Közben a túra szervezői persze elmesélték, ha ennél mélyebben és közelebbről szeretnénk Budapesttel és a múlttal megismerkedni, akkor szívesen mutatják be nekünk egy másik alkalommal. Természetesen tudtak olyan példát mondani, ami igencsak felcsigázta a kíváncsiságomat :) (http://budapest-szinterei.blog.hu/). Csapatunk másik fele a Szikla-kórházat nézhette meg, ezt majd Apával pótoljuk :).
Mivel a nagy túrában sikerült nagyon megéheznünk, ebédelni mentünk az egyik dunai hajóra, ahol ugyan finomat ebédeltünk, de a legnagyobb élményt mégis az étterem mellékhelyisége jelentette, ahogy erre fel is hívták az ember figyelmét :).
Ebéd után következett az Operalátogatás, majd megtekinthettük  a Cezanne kiállítást. Az idegenvezetőnk hatalmas szakmai tudással magyarázta nekünk a képeket, a különféle technikákat. Igazi élmény volt őt hallgatni. Maga a kiállítás vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, volt, ami nagyon tetszett és volt, ami nem, de az idegenvezetőnknek hála, mindenképpen pozitív élményekkel távoztunk.
(Itt zárójelben megjegyezném, hogy bakik ezen a napon ugyan előfordultak, de ezek semmilyen szinten nem a mi szervezőinknek voltak betudhatóak, hanem sajnos a mai "magyar valóságnak" :(((.)

A vacsoránkat a  Vörösmarty téri adventi forgatagban élvezhettük. A finom forralt bor kicsit felmelegített minket, a finom étkek pedig gondoskodtak, hogy legyen energiánk az est további részéhez.
Az adventi vásárban kicsit megilletődötten járkáltunk, hiszen gondolatban még nem jutottunk el a karácsonyi készülődéshez. Kedd este óta már kicsit közelebbinek érzem a gondolatot és persze elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy ideje lenne otthon is lassan elkezdeni készülődni, ablakot díszíteni, adventi koszorút készíteni, stb.

Másnap reggel korán kezdtük a napot. Az ébredező várossal egy felelősségteljes városnézés keretében ismerkedhettük meg. Bár úgy gondoltam ismerem a fővárost, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Mert természetesen nem a turisztikai látnivalókat jártuk végig gyalogosan, hanem a rejtett kincseket kerestük fel. Lucával elrepült a 3 óra. Az összes látnivalót nem sorolnám fel, mert jó pár volt, de a megújult Március 15-e téren elhatároztam, hogy oda mindenképpen vissza térünk a gyerekekkel, hiszen nagyon élvezték volna. Hogy végig masírozhatnának a "Dunán", romokat nézhetnének, és külön "tábla" figyelmeztet mindenkit arra, hogy "fűre lépni szabad!" és hogy "miénk itt a tér!". Ismételten eldöntöttem, hogy  a családnak is részt kell vennie személyre szabott túrán, megismerkedhetünk a "non-turisztikai" látnivalókkal (http://underguide.com).

És a nap még nem fejeződött be, mert indultunk a Chef Parade-ba. Gondolom, hogy sokan hallottak róluk, nem véletlenül. Bár az ebédünk nem volt túl nagy szám, de a desszert már előre mutatta, hogy a folytatás tökéletes lesz. Nem véletlenül vártuk ezt a programot a leginkább :). Ugyanis csokikészítő tanfolyamon vehettünk részt. Minden adott volt, hogy mennyei bonbonokat készíthessünk saját kezűleg, mert persze ahhoz nem fért kétség, hogy önként jelentkezőként részt szeretnénk venni a műveletekben. Az első fázist ugyan kihagytam, mert azt észrevettem, hogy gyakorlat hiányában ez nem túl egyszerű feladat, de a többi részébe már örömmel vetettem magam bele. Persze az is igazán csábító volt, hogy büntetlenül bármikor lehetett a csoki hőmérsékletét ellenőrizni. Igazolásunk volt arról, hogy a csoki hőmérsékletét folyamatosan figyelni, akarom mondani kóstolni kell :).

A kanizsaiak munkában:

                                     

És amikor a főnök csak dolgoztat :):

Az eredmény pedig nagyon finom lett.

A tökéletes bonbon: fényesen csillogó, roppan és egyből elolvad az ember szájában :), hát a miénk pont ilyen lett. Kétféle krémet készítettünk: az egyik narancsos chillis, a másik pedig pezsgős-csokis-karamelles. Mindkettő mennyei.
Maga a helyszín is nagyon szép és átgondolt, az ember egyből jól érzi magát, de a hangulatot mégis inkább a közös csokikészítés teszi tökéletessé..így persze mondanom sem kell, hogy ez is felkerült arra a listára, ahova Apával feltétlenül szeretnék visszamenni...

Amikor csordultig teltünk a csokoládéval, (hihetetlen, de megvalósult), folytattuk utunkat az "ország házába", ahogy az idegenvezetőnk nevezte. Bár gyerekként részt vettem karácsonyi ünnepségen a Kupolateremben, mégis lenyűgöző volt az épület mérete, szépsége. És persze a főiskolán megtanultuk az adatokat az Országházról, de ott bent mégis más volt ezeket meghallgatni. Természetesen megnézhettük a méltó helyére került Szent Koronát is.
A két nap során rengetegszer, büszkén hangzott el az a mondat az idegenvezetők szájából, hogy az építkezések során csak magyar építőanyagokat használtak fel, csak magyar építőket alkalmaztak. Vajon, ha most épülnének ezek a híres épületeink, méltó nagy büszkeségeink, akkor mi történne? Az egyik idegenvezetőnk, bár gondolom nem tudatosan, de megválaszolta ezt  a fel nem tett kérdést. ma már ez sajnos  nem lenne lehetséges...több okból sem.....

A kirándulásunk elején a szervezők mondták, hogy ezzel a kirándulással szeretnék a munkánkat elismerni és igyekeztek élményekben gazdag utat szervezni nekünk, el kell ismernünk, hogy sikerült és nagyon jól éreztük magunkat. A "muszáj még ide visszajönnünk" listára pedig mindenképpen felkerült jó néhány dolog. Mivel többször gondolkodtunk róla, hogy "vidéki gyerekeinkkel" muszáj megismertetni a fővárosunk látnivalóit is, (bár úgy gondolom, azért sok mindent megismertek már :))), ez a két nap újabb löketet adott. Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, ha Budapesten élnénk, a többség még akkor is újdonság lenne számukra és számunkra is...

Apának persze nagy hálával tartozom, hogy vállalta  a két napot. És természetesen azt is meg kell említenünk, hogy minden összejött neki :). Reggeli-délutáni gyerekbeszerzés, Lackó nyavalyája, Marci sakkja, ráadásul Laura térdvizsgálata némi vacsival egybekötve, és mikor úgy érezte, hogy akkor lassan vége a megpróbáltatásoknak, akkor jött a fekete leves, hiszen behívták operálni....reggel, majd délután folytatódtak a szokásos szerdai programok, vagyis a gyerkőcök edzései...

de a "folyt.köv", azt hiszem még ennél is strapásabb lesz...