Néhány hete egy szombat délután felraktam az összes gyereket a szemesi táborba tartó buszra és Árpi (tiszi)bácsi gondjaira bíztam őket. Bizony, mindet, még a kicsi Rékát is aki a búcsuzásnál azért sírt, hogy lekési a buszt...
Otthon egyedül (apa éppen ügyelt) megjött az ötlet, hogy most ki lehetne próbálni a mászást, amiről a fiúk ódákat zengenek. Rövid szervezés után összeállt minden és felszerelkezve, reggelivel beállítottam uramhoz, hogy akkor indulhatunk.
Én bátran kinéztem egy pályát, de az uram lehiggasztott és inkább az alapoktól indultunk.
A mödlingi klettersteig pályán kezdtünk:
Majd a Pittentaler Klettersteigen folytattuk:
Már fent a sziklán eldöntöttük, hogy családunk legfiatalabb tagját sem hagyjuk ki ebből a szórakozásból. Megszületett a terv, amit most meg is valósítottunk, ráadásul Emil is csatlakozott hozzánk, aki az állatkerti tábor ügyén 4. gyerekként szerepel a családban. (Ezen a héten 5. is lesz, a Lilla, de ő csak később érkezik.)
Az első lépések:
Pihenő a mödlinger klettersteigen, félúton:
A fiúk számára is új volt a híd:
Tovább a csúcs felé:
Emil a csúcson:
Testvéri szeretet, avagy hogyan segítsünk a hugicának:
És fent a pálya végén:
Aztán átmentünk a "megszokott" hegyre. Amikor megérkeztünk a Hohe Wandra még esett az esső, de mire felszerelkeztünk szépen elállt, sőt a nap is kisütött.
De sajnos az erdő nem szárad fel ilyen gyorsan:
A Völlerin steigen elérkeztünk/elcsúszkáltunk a Frauenluckensteighez és nagy lendülettel belevetettük magunkat.
A fiúk ellepik a falat:
Réka a barlangban elindul felfelé, a többiek után:
Megfáradva értünk vissza a Skywalk-hoz, ahol már látszottak a következő vihar felhői:
Mire beültünk a kocsiba már ránk is szakadt az ég.
De ezt a gyerekek már nem látták, mert azonnal elaludtak és csak itthon ébredtek fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése