Az utolsó láncszem

Családunk utolsó tagjaként Rékuci is legyőzte a rettegett kórságot. Igazából két éjszaka alatt. Bár az is igaz, hogy amikor Ama meghallotta Rékuci levegővételét a telefonba (és azt is, hogy Apa ügyeletes, tehát egyedüli éjszaka elébe nézek), rohant a buszhoz és meg sem állt Kanizsáig. Mire ideért, szerencsére Rékuci már vígan volt, de azért 2,5 nap volt a gyógyulás.
Apa is találkozott a vírussal, de ő még nálam is hamarabb és könnyebben legyőzte a kórságot, 1 napig kicsit gyenge volt.
















És ami még történt:

Múlt hétvégén meglátogatott minket Zsolt Nagybátyó és elcsaltuk fürdeni Gelsére,


























































részt vehetett velünk a nagy "adventi készülődésben". Ahol Bubu állhatatos rábeszélésének köszönhetően saját készítésű adventi koszorúnk lett. (A fenyőborítást azért ő csinálta meg helyettem, de a többi rész már az én művem...fel is ajánlottam, hogy szerezzünk be egy szebb koszorút :)...)
A ház egyéb díszítésében a fiúk aktívan közreműködtek, már amikor nem a Zsoltit nyúzták.





Rékuci betegsége kicsit lebénította a család működését, de aztán a hétvége felé sikerült összeszednünk magunkat és vártuk a Mikulást. Jött is az oviba is, ahogy Marci fogalmazta: A Mikulás a barátunk, hozott nekünk sok ajándékot.
A Mikulás élményt persze itthon a cipők tisztítása, ablakba kipakolása, majd reggel az ajándékok megtalálása tette teljessé. Bár a fiúk reménykedtek abban, hogy rengeteg csokit kapnak, a mi Mikulásunk csak könyveket és diafilmeket hozott nekik. Aminek nagyon örültek és a könyvet sikerült egy nap alatt többször végigolvasnunk. Persze "Anna, Peti, Gergő" könyv. 14 fejezettel :o...Azért nem maradtak csoki nélkül a fiúk, hiszen rengeteg Mikulás csomagot kaptak másoktól...




























Mikulás show: a pénteki túlzsúfolt "plázás" Mikulás ünnepség után kicsit pesszimistán indultam neki a shownak, amit ráadásul a kanizsai "színházban" tartottak, ahol ötünknek 1,5 órát kell egy helyben ülnünk...hát ebből sok jó nem lesz. A kezdet nehéz volt. Igyekeztünk pont 4-re odaérni, hogy a gyerkőcökkel kicsit kevesebbet kelljen várakozni, de késett az előadás...és a türelem fogyott. Nagyszerű...Aztán elkezdődött a Kanizsai Ifjúsági Fúvószenekar műsora. Ami fantasztikus volt: gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték. Marci lelkesen tapsolt, kiabált, válaszolt, magyarázott, odament a Mikuláshoz, gyűjtött szaloncukrot (Kért a Lackónak is, mert "mi ketten vagyunk a testvéremmel.."). Lackó Apa ölében elgondolkozva nézte a műsort, és egy párszor kérte, hogy menjünk haza, mert fél a sötétben, de azért neki is nagyon tetszett.
A koncertet remekül történetbe fonták, a gyerekek is élvezték, de a műsorvezetők gondoskodtak róla, hogy a felnőttek is jóízűen kacaghassanak. Rékuci is élvezettel figyelte 1 órán keresztül a villogó fényeket, hallgatta a zenét csendben (!), nézegette az előttünk levő szék támláját, majd az utolsó félórában szundított egyet.
Igazán büszkék voltunk a gyerekeinkre, a műsor is teljesen elvarázsolt minket, így biztos, hogy mi jövőre is ott leszünk :).




























A torta. Lackó már a Marci születésnapja után közölte: én boldog, kígyó!=az én szülinapi tortám kígyós lesz. Azóta persze változott krokodilra, még szerencse, hogy több, mint fél év van hátra :). Szóval kígyós torta..szóltunk Apának, hogy a cukrász bácsi gyakoroljon, mivel itt Kanizsán nincsen olyan nagy divatja még a formatortáknak..és teljesen meglepődtünk, mert a cukrász bácsi gyakorolt Mikulásra és küldött a fiúknak egy kígyós tortát. Lackó persze közölte, hogy ez az övé. Aztán némi anyai sugallatra megegyeztek, hogy közös :). Bár mindegy kié volt, isteni finom volt :). (Bár én utálom a kígyókat...)

Persze az elmúlt két hétben rengeteg minden történt velünk ezen kívül, ezért is nem tudom magam utolérni...