Sőt Rékuci megtanulta a lépcsőzés fortélyait is. Szerencsére eddig csak a medencében gyakorolja tudását és még nem ismerte fel az otthonunk nagy lépcsőjét...
Rékuci a szombati nagy falatozás után, vasárnap már kevésbé volt lelkes, ma pedig egyáltalán nem....úgy tűnik csak Amának produkálta magát...
Azért illett már Rékuciról mászós képet készíteni, hiszen olyan régóta csinálja....
Marci is egész hétvégén bűbáj volt, ami leginkább Amának szólt, de szerencsére maradt még belőle mára is :). Kígyókirály...
Marci hirtelen olyan nagyfiú lett. Odamegy a könyvespolchoz és levesz egy könyvet róla és "olvas" belőle, eddig is csinált ilyet, de most látszik rajta, hogy belemerül teljesen, kizárja a világot, gondolkodik rajta,ahogy nézegeti a képeket és próbálja összerakni, amit eddig hallott róla. Persze továbbra is az Ősrobbanás, a dinók kora és az ősemberek élete érdekli leginkább. Kedvenc "meséje" ennek megfelelően: "séta a dinoszauruszokkal", egyenlőre angolul, mert csak így van meg...
Nagyfiú, aki ha akar gyönyörűen és okosan tud viselkedni. Játszik Rékával, vigasztalja őt, mászik vele, stb...
Lackó pedig rászokott a "ka" becézés használatára, vagyis Marcika. De a Bubunak is simán mondta, hogy "Zsuzsika, megjöttem :)". Eme új szokása azonban szülői körben nem aratott nagy sikert, de Marci mindig mondja neki, hogy "nekem tetszik a Marcika". Azért persze mi is jót mosolygunk, mikor a "Kisföni" rendet rak a többiek között: "Marcika, gyere ebédelni. Marcika mondtam már, hogy gyere...."
Lackó Rékuci leendő sapijában és királykisasszonyként....
A hetünk átlagosan telt. A nagy hidegek és szelek miatt a reggeli sétáink néha elmaradtak, de a babaúszás nem és a német sem. Az Apa nélküli hétvégét Amával vészeltük át. A fiúk remekül érezték magukat. És bár úgy volt, hogy mi is kapunk egy kis szabadidőt Apával, ez sajnos Rékuci miatt nem valósulhatott meg. Rékuci egész héten nyüszizett, kivéve az úszáson, na ott igazán élt :). Egyébként pedig csak kézben volt hajlandó létezni, azt is természetesen az én kezemben, illetve még hajlandó volt Apát és Pótapát elviselni, szóval a romantikus vacsora kettesben Apával hetekre-hónapokra elnapolva :(.
Rékuci éjszaka is állandóan felsír, cicizik. Próbáltuk az esti "megtömést", a vastagabb dunyha takarót és a kettő módszert együtt: nem jött be, Rékuci óránként-2 óránként kel.Hónapok óta ezt teszi, csak most fáradtam el egy kicsit...A megtömés persze mindenkinek mást jelent: szombati csúcsunk volt értékelhető, amikor a húsleves zöldségeit elfogyasztotta. Másnap csempésztünk bele egy kis sinlacot, hogy "táplálóbb" legyen, egyből kiköpte. Egyenlőre a zalai étkek közül a kerekrépa nem ízlik neki, a palóc "ganca" azért az ehető kategóriába sorolódott. Bár eszik a kanálról is, azért az ételek megfogása, majszolása jobban bejön neki. Bébikaját be sem veszi a szájába, csupán az őszibarackot fogadja el közülük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése