Az elmúlt napokban küzdöttünk a kórságokkal. Talán hívjuk náthának. Napközben orrfolyás, éjszaka egy kis láz, ami egyedül Lackót nem hagyta aludni, Marci simán átaludta. Igazából semmi különös, csak "idegen gyerekmentes" pihenés. Sok-sok bogyó, gyógyulás és amikor azt hittük minden rendben, csütörtökön minden visszatér a régi kerékvágásba, jött az újabb rossz. Marci megismerkedett a forró vízzel, rohantunk be Apához. II.B-be sorolta, lekezelte, bekötötte és azóta küzd szegény Marci. Mindkét térdén nagy kötéssel, bár szerencsére tegnap a színház (ovis bérlétükkel voltak, odavittük az előadásra, aztán mentünk érte) egy kicsit feldobta és már hajlandó volt játszani is.
Rékuci is kicsit nyűgösebb, néhány napi paradicsomi állapot után (amikor is aludt éjjel és csak háromszor kelt fel, napközben vígan végigmászta a lakást többször, villámgyosan, nem hiányolt engem minden másodpercben). Sajnos. Egyetlen hely, ahol biztos mindig jókedve van: a víz. Így annak ellenére, hogy minden ellene szólt, elvittem úszásra és csak úgy ragyogott. Pedig nem aludt előtte, órák óta fent volt, az időpont változás miatt alvóidőben volt az óra és mégis....Büszkén merítgettem a víz alá, kacagva jött fel a víz alól, sikongatva úszkált. Minden babatársa nyűgös volt, ő pedig nem. Amíg a vízben volt...más kérdés, hogy utána mi volt....
Lackó játékát már múltkor le akartam írni. Halászos játék, mennek körbe-körbe a halacskák és ki kell fogni őket egy pecabottal. Lackó technikája: kikapcsolja a játékot, beilleszti a horgot a halacska szájába, bekapcsolja a játékot és büszkén kihúzza a halat, hogy "Anya, fogtam halacskát :)!". Trükkös.
L: "Anya köhögtem egyet. Szerintem beteg vagyok." "Én nem vagyok Kisföni, Apa a főnök!" Hát igen, kedveskedni nagyon tud, ha akar...
Együttérzésem, nálunk is betegeskedés volt. Meg ahogy hallom, szinte mindenhol...
VálaszTörlésPuszi!
Jobbulást kívánunk!
VálaszTörlésSzkokán fiúk