Ezenkívül szép, okos, ügyes, vagyis a legtökéletesebb lányunk :).
Bátor, merész, sajtkukac, kunyerálós, csibész, zsivány...
A tudomány szerint:
"10 hónaposan a baba stabilan ül és mászik. Ha foghatja a felnőtt ujját, már egészen ügyesen lépeget, sokszor elég, ha csak egy kézzel kapaszkodik (vagy csak a pocakját neki támasztja valaminek). Hátrafelé mászva le tud jönni a fekhelyről. Öltöztetésnél segít, pl. pulóverbe egyre ügyesebben dugja a kezét.
Ha korábban módja volt próbálkozni, már majdnem egyedül iszik.
Már nem vesz mindent automatikusan a szájába (ebben téved a tudomány), viszont mindent megfog, majd eldob, elejt. Az etetőszékben ülve mindent, ami a keze ügyébe kerül, ledobál a földre. Ha visszaadjuk neki, újra ledobja.
Érdeklődik a többi gyerek iránt. Ha másik baba van a közelben, megérinti, mosolyog rá.
Kemény lapú könyveket, képeket már szívesen néz, lapozgat. Az újságot, könyvet rendszerint összegyűri, esetleg a szájába veszi. Az első szavakat kimondhatja (ettől még messze vagyunk). Több szótagot is mond egymás után, gagyog. Esetleg néhány szótagot egymáshoz illeszt, "halandzsázik".
Ha valamit nincs kedve csinálni, egyre többet ellenkezik."
Amit még hozzá tennék:
néhány másodpercig kapaszkodás nélkül is megáll. Amire a magassága engedi, mindenre felmászik és lemászik. Imád kukucsolni a Tesókkal, bújócskázni is szoktak, ha a hasát fújják, ugrálnak, bohóckodnak neki hangosan kacag a fiúknak. Bár az is igaz, ha csak meglátja őket, már repked feléjük.
A kengurut lassan lecseréljük és átkerül időnként a hátihordozóba, ahonnan a fejemet arrébb lökve kukucskál kifelé.
Étkezése: mindenbe beleeszik, nem borzoljuk a kedélyeket azzal, hogy felsoroljuk a kedvenceit :), amit kellene, azt nem eszi. A kanalat akkor fogadja el, ha kedve van, egyébként elsősorban a kezecskéivel csipeget. Azt viszont nagyon ügyesen. A legfőbb tápláléka a cici. Jelezni úgy szokta, hogy a fejét hátrahajtja és kezdi egy kicsit oldalra dönteni.
És a fiúk:
Rékuci igazi vagány csajszi! Van is kitől ellesni ezt a sok ügyességet! :-))) puszi, Gergő baba, Szabi, Ibolya
VálaszTörlés