Marci lelkesen biciklizik. Ha lehetne, mostanában még az ágyába is bevinné a biciklijét, annyira rákapott. Mivel hely volt bőven az autóban, elvittük magunkkal Nagymarosra is.
Csütörtök este is lelkesen biciklizett, persze, hogy mezítláb és elesett. Nem tudta, hogy mi történt pontosan, mert "nagyon gyorsan történt". Nagyon sírt és a bal lábán az egyik körme csúnyán nézett ki. Én pedig mély levegő helyett a köcsögbe estem. Apa az ország másik felében, én pedig a síró Marcival. Próbáltam Apát utolérni, de persze (Murphy szerint is) pont akkor volt a műtőben.
Pár percnyi kiesés után próbáltam minél több Betadine-t juttatni a köröm alá és leragasztottam.
Aztán, amikor Apa a műtőből kijött, közölte, hogy ha a köröm kiszakadt, jobb, ha valaki "szakszerűen" visszateszi. Vagyis irány a váci Kórház. Mindenki nagyon aranyos volt velünk, mindenki emlékezett még Apára. A két kisebbik gyerek hatalmas szemekkel nézte, hogy a Doktor bácsi mit csinál a Marcival. Leszedte a körmét és bekötözte. Majd aranyosan megjegyezte, hogy kontrollra az Apukánál jelentkezzünk :).
Számomra ez volt az első intő jel: Apa nélkül nem megyek többet a gyerkőcökkel messzire, több napra. Ha Apa nem tud velünk jönni "nyaralni, telelni, elszökni", akkor mi sem megyünk. Szívesen elmegyek kirándulni a csemetékkel, de csak a közelben. Apa biztonságot jelentő közelében....
Remélem, minél hamarabb meggyógyul az a köröm! Tényleg kiszámíthatatlan, hogy mikor történnek ilyenek, és mindig a legrosszabbkor, de ti most ügyesen megoldottátok! Amúgy én is azt szeretem, ha apánk a közelben van. :)
VálaszTörlésAmúgy nem tudom, meddig voltatok Maroson, de mi vasárnap este ott sétáltunk Zitával és Janival... :-))