Az embernek nehéz, ha szép emlékekkel telve álmodozik egy helyről, hogy visszamegy, sokszor csalódik. Ez alól Dubrovnik egész biztosan kivétel. Nem hiába hívják Horvátország gyöngyszemének. Itt valahogy sokkal kékebb a tenger, fehérebbek a házfalak, pirosabbak a háztetők, zöldebbek a növények.
Szerencsénk volt, mert elsőre találtunk parkolót. Ami nagy szó ebben a városban és már be is vethettük magunkat. A sétát ismételten a Várfalon kezdtük:
A montenegrói kalózok beveszik a Várfalat:
Meseszép:
A Széphalmi csapat akció közben:
A kép kicsit csalóka. A történet: a két fiú bezárta Apát. Amikor ezt Rékuci meglátta, rohant oda, hogy kiszabadítsa az ő drága Apukáját!
Iskolaudvar Dubrovnikban:
Kereszttesók a "börtönben":
Ami tavaly még álom volt, idén már valóság:
Igazán fájt a szívünk, hogy ki kellett hagynunk, de nem volt betervezve és sajnos időnk sem maradt rá :(...Így legalább van újabb okunk, hogy miért kell visszajönnünk még egyszer...
Mert gyönyörű:
Ez már egy kicsit túl giccses:
Éljen a szerelem :)...
Hihetetlen, amit a horvátok megtettek az idegenforgalomért, de bevált, hiszen náluk idén is nőtt a turisták száma.
Rékák:
Nagy szerelem kezdetén, eddig Marci csábítgatta a Rékát, most pedig Lackó vette át a stafétabotot :):
Széphalmi fiúk elfoglalták a vasmacskát:
Nem terveztünk ilyen hosszú városlátogatást, de lehetetlenség volt otthagyni a várost. Nehezen, fájó szívvel vettünk búcsút. Mintegy 2 órával később, mint eredetileg terveztük...
DE visszatérünk. Mert muszáj. Mert nem lehet betelni ezzel a várossal....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése