És hirtelen a világ még szebb lett... (Rékuci fogacskái folytatás)

Mindenki türelemre intett és biztatott. De én nem tudtam megtenni és szerencsére Apa is mellettem állt mindvégig. Nem tudtam/tunk beletörődni, hogy Rékucinak a kis gyöngyszemei már most tönkremenjenek. Elfeketedjenek és letöredezzenek. Szóval telefonálgattam, érdeklődtem. Végighallgattam túlzás nélkül legalább százszor, hogy törődjek bele és hogy ne adjak cumis üvegből teát a gyerekemnek. (Ezeken mindig jókat mosolyogtam, mivel egyik gyerekem sem ismerte sem a cumisüveget, sem a cukros teáztatást. Nálunk mindenki csak az eredeti csomagolású anyatejcit ette/eszi :)) A végén már rutinosan ezzel kezdtem, hogy nincs cumis üveg, se tea...

A rengeteg fogorvos között összesen 3 volt, aki tényleg úgy gondolta, hogy nem szabad ilyen fiatalon veszni hagyni a fogacskákat.

Az egyik egy különleges módszert ajánlott és ehhez kevés bizalmunk volt.
A második Bp-n volt.

Ibolya volt a harmadik, aki itt van Kanizsán. Ő először a bódítást javasolta, de ez kivitelezhetetlennek tűnt. Így a próbáljuk meg...mondat következett.

Mivel Rékuci elég jól tűrte az egyszerű vizsgálatokat, így kicsit reménykedtünk. Mindenesetre ő is kapott bogyókat, hogy kicsit jobban "tűrjön". Aztán a közös orvosi döntés alapján engem kiküldtek a rendelőből. Apa maradt a pici lányával. Rékuci szépen beült Apa ölébe, fogta Apa kezét és érdeklődve figyelte az eseményeket. A fúrógép hangjától sem ijedt meg, csak amikor a fúrógép vizet fröcskölt, kezdett el sírni. De azt hiszem egy esés után hangosabban és kitartóbban sír, mint a kezelésnél. Ibolya, az asszisztensek és Apa ugyanis koncertet adtak Rékucinak: volt Micimackó, Hupikék törpikék, Vuk...A második tömésnél a sírás már nagyon rövid volt. Sajnos a harmadik fog volt a legrosszabb és a legmélyebb. A negyediket pedig szinte észre sem vette, sőt Rékuci elaludt a tömés közben.

Borzasztó hálás vagyok Ibolyának és a lányoknak, hogy nem adták fel és segítettek nekünk. Persze tudjuk, hogy ezek a tömések csak átmenetiek, de talán nyertünk vele 1-2 évet, ami szerintem sokat számít. Főleg úgy, hogy Rékuci igazából nem is szenvedett miatta. Amíg bent voltak a rendelőben, kicsit könnyeztem, nem az aggódás miatt. Meghatódtam, hogy milyen kedvesek és figyelmesek, hogy énekelnek Rékucinak és hogy ennyire törődnek vele...

Rékuci pedig azóta mindenkinek lelkesen és büszkén mutogatja a fogacskáit :)...Mi is nagyon büszkén meséljük mindenkinek, hogy milyen ügyes lányunk van!

Jó döntés volt.