Az utolsó januári nap egy új korszak kezdete?

A hétfő mindig valaminek a kezdete. Ha másnak nem is, de a hétnek mindenképpen. A mostani hétfő azonban kicsit mégis más lett. Rékának és nekem. Elhatároztam, eldöntöttem és talán második nekifutásra tényleg véghez viszem. Hiszen Rékuci lassan 20 hónapos, okos nagy lány lett, akivel sok mindent értelmesen meg lehet beszélni. Apa nem ért velem egyet és ezt Rékucinak hangsúlyozza is, de én eldöntöttem végre.

A döntés pedig a "didi"-ről szól. Réka kényelemből, talán a foga miatt is, ragaszkodásból, hogy csak vele foglalkozzak, hogy....ki tudja még milyen okokból állandóan cicizett és szinte csak cicizett. Más táplálékot a móka kedvéért egy-két falat erejéig hajlandó volt a szájába venni, de ennél tovább nem érdekelte. A ciciből úgyis dőlt a tejci, nem maradt éhes. Én viszont kicsit belefáradtam és már nem érzem úgy, hogy ezzel jót teszek neki. Persze ezt rengeteg vita előzte meg. Egyszer már decemberben nekifutottam, de akkor rövid próba után feladtam. Akkor talán még nem volt ennyire erős bennem az elhatározás.
Most viszont hétfőn elkezdtem szedni a homeopátiás bogyót és Rékucinak csak alváshoz adok cicit. Éjszaka pedig csak egyszer. Volt sírás és még lesz is. De látom a szemén azt is, hogy érti, hogy mit magyarázok neki. Lassan haladunk az evészettel, de nem látom reménytelennek a helyzetet. Néha sír és magyarázza, hogy "didi", de ez nem keserves sírás. Eddig mindennap intéztünk valamit és nem voltunk itthon kettesben, a "tudomány" szerint is így kicsit könnyebb elválasztani, de ma délelőtt itthon voltunk és ugyan volt kis sírás, de szépen játszottunk, tettük a "női dolgokat" (ahogy Marci fogalmazná), megebédeltünk együtt. Amikor mondtam, hogy menjünk aludni, Rékuci mutatta, hova menjünk és mondta: baba didi...Kapott és elaludt.
Az egyetlen nehéz része az éjszaka, de remélem ez is megoldódik.
A cicit persze nem végérvényesen veszem el tőle, természetesen szívesen szoptatom ameddig csak akarja, de csak egyszer-kétszer naponta és nem főtáplálékként.