Láthatóan ő értette meg leginkább mi történt. A temetés utáni délutáni alvásból azzal ébredt, hogy álmomban láttam a Nadát kölyökként nagy hőmezőkön szánkót húzni...aztán néhány perc múlva félve bújt meg a sarokban.
Aztán persze félt attól is, hogy ő meg fog halni, vagy Apa...
Rengeteget sírt, éjszaka alig akart elaludni...
Lackó nem érette igazán. Bár ő is szomorú volt és magyarázta, hogy a Marci most a Nada miatt ilyen szomorú, miatta sír. Ő csak annyit kérdezett, hogy a Nada meddig fog meghalni? Mikor fog visszajönni hozzánk? És ragaszkodott, hogy vegyünk virágot a sírjára.
A kérdés tehát az volt, hogyan tovább? Már egy ideje gondolkodtunk rajta, hogy majd esetleg milyen kutyát szeretnénk, de igazából mindig azzal fejeztük be, hogy majd kiderül...
Marci bánatát látva viszont úgy döntöttünk, hogy minél hamarabb, annál jobb, ha új kutyus érkezik hozzánk. Amit még szerettünk volna az az, hogy kölyökkutyus legyen. Hogy együtt nőjenek fel...Illetve, hogy magyar kutya legyen.
És ismét a Sors "döntött" helyettünk teljesítve mindkét kívánságunkat:
2010. december 6-án látta meg a napvilágot Kacér, igazi vadászkutya szülők kiskölykeként.
2011. február 12-én délelőtt 10 órakor pedig csatlakozott a családunkhoz. A végső szót Marci mondta ki, hogy Őt szeretné a 9 hetes, drótszőrű vizsla kölyköt. Bár péntek este még azt mondta, hogy Pajtinak fogja hívni, végül mégis megtetszett nekünk a neve, így maradt: Kacér.
Igazán büszkék lehettünk a gyerkőcökre, mert a kutyus miatt tökéletesen viselték a több órás autóutat, csak Marci szerint az volt igazságtalan, hogy végig az én ölemben ült és nem az övében. Büszkén választottak neki nyakörvet és pórázt. Zöld színűt, mivel az illik egy vadászkutyushoz.
Szerencsére Kacér is jól viselte az utat, érdeklődve nézelődött, néha elbóbiskolt.
Hazaérkezve pedig boldogan vette birtokba az új otthonát. Mindent körbeszagolt, érdeklődve nézelődött. Még a kutyaházba is befeküdt. Nada régi helyét kiválasztva.
Hazaérkezésünk óta nincs problémánk a levegőzéssel: este lefekvés előtt még megsimogattuk Kacért és reggel első dolgunk is az volt, hogy megnézzük Kacért. Na meg persze egész nap hol kint, hol bentről kukucskálva lessük Kacért. Tanítgatjuk a nevére. És gyönyörködünk benne. Már játszottak Gyémánttal és persze minden másodpercben követi Gyémántot...
Marci boldogan mondta délutáni alvás előtt, hogy örül, hogy Kacér itt van velünk. Mert olyan szép és aranyos, hogy azt el sem lehet mondani. És megtanítja mindenre és vigyázni fog rá...
Réka is lelkesen magyaráz neki, hogy vavavavavavavava...
Lackó is lelkesedik, csak Kacér szeretet-kinyilvánításait még szoknia kell. De már próbálja etetni és lelkesen magyaráz róla és neki is az volt az első szava reggel, hogy mi van Kacérral...
Megkérdezhetjük Apától, hiszen reggel 6 órakor őt keltették fel, hogy súlyos gazdi hiányban szenvednek :) és borzasztó éhesek!
Mindenesetre a célunkat elértük vele, hiszen mindenkit lefoglal az új "feladat" és talán kicsit könnyebb lesz az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban...
Sokat gondolkodtunk egy kis kutyán, aki nemrég született és még csak hetek múlva lehetett volna elhozni. De örülünk, hogy végül így történt és rekord gyorsasággal (rengeteg szerencsével) lett új kis kutyusunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése