Péntek

Nálunk mindig történik valami. Sokan mondják. Na meg persze azt is, hogy lassan egy éve lakunk itt Szabadhegyen és a korábbi csendes magány megszűnt. Életet vittünk a helybe. Hm..azt hiszem van benne valami...élet... az tényleg lett.
Na de kanyarodjunk vissza a sima hétköznapokhoz. Ami természetesen nem létezik nálunk. És akkor ennek bizonyítékaként álljon itt a szürke, unalmasnak ígérkező pénteki nap leírása:

Reggel Apa ébresztett engem, hogy itt a reggelikészítés ideje. Örömmel konstatáltam, hogy nem Lackó ébresztett, kicsit tovább aludhattam. Bár az a tény, hogy Lackó ágyában ébredtem, sugallja azt, hogy én hajnalban mégis felkeltem hozzá és visszasimogattam, hogy aludjon még egy picikét. És én különösen jó vagyok abban, hogy mások altatása címszóval magamat ringassam álomba, így aludhattam mégis "sokáig" :).
Amikor a reggelik elkészültek, gyerkőcök felkeltek. Lackónak hirtelen eszébe jutott (hajnali 7 órakor), hogy ő bizony szeretné gyakorolni előtte való nap megszerzett, friss tudását...és biciklizni szeretne. Mivel Lackóról volt szó, ismervén az ő "nem kedvelem a mozgó dolgokat" hozzáállását, természetesen kaptam az alkalmon és gyorsan magunkra kaptuk a ruhákat, bicikliket kihoztuk a garázsból és már indultunk is a hajnali biciklitúrára.
Félórás kerékpározás (Rékuci mocizott) után folytathattuk a normális reggeli programunkat. Mikor mindenki megreggelizett, felöltözött, fogat mosott, meglepően kevés kényszerítés hatására, elégedetten nyúltam a kulcsokért, hogy lám milyen szép reggelünk volt és mégis időben érünk az oviba is....és nyúltam és nyúltam a kulcsokért és már rossz előérzetem támadt...hogy a tegnapi tréfa még sem volt vicc...az utolsó másodpercig reménykedtem, de hiába: az autó nem indult. Nem lett volna baj, ha nem orkán erejű szél tombolt volna addigra. Mehettünk volna kerékpárral, de így nem mertem bevállalni.
Helyette telefonáltunk, mert az autó elindításához (már rutinosan tudtam...és hogy miért?? az egy újabb történet) 1. kellett egy viszonylag "erősebb" autó, 2. kellett hozzá bikakábel. Végül lett három kábelünk, két autónk. Szinte másodpercre pontosan egyszerre. A fekete autós fehér ruhás társaság nyert végül és ők bikázhatták be az autónkat. Hurráááá!

Az oviba végre beértünk, utolsó pillanatban, mert már kezdődött a torna óra. Fiúk része le tudva.
Apa viszont telefonált, hogy jó lenne egy kicsit járatni a motort, hogy az akkumulátor feltöltődjön. Javasolta az M7-en való hosszabb távú vezetést. Ekkor pattant ki az isteni szikra a fejemből, hogy akkor már valami hasznosat "csináljunk". Violát felhívtam, hogy velem tart-e. Volt kedve: Irány Horvátország! A határon kedvesen megkérdezték, hogy hova megyünk? Mondtam Varasdra, de azt már nem mertük hozzáfűzni, hogy "akkumulátort tölteni" :)! Az igen tüzetes vizsgálat után (soha ennyi papírt nem kértek még el tőlem), végre tovább indulhattunk. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a horvátok "jogosan" nem járnak át hozzánk kifosztani a boltokat, mint tették néhány éve. És próbáltuk megfejteni, hogy miért érezhető a határ túloldalán az az óriási nagy különbség...már akár az országút mentén..még mielőtt elérnénk a településeket.
Sajnos az időkorlátaink nagyon szűkek voltak, hiszen Violának dolgoznia kellett mennie, így Varasdig nem jutottunk el. De az akkumulátort sikerült feltöltenünk :).
Helyette megebédeltünk itthon és mivel sikerült Apának korán végeznie, így mielőtt elkerékpároztam volna a fiúkért, sikerült egy kicsit kertészkednünk.
A fiúkkal hazatekertünk, gyors uzsi és már indulhatott is a bandázás.
Ami jó, csak szülői felügyeletet igényel. Bár Rékuci és Lázár is nagyon szépen félreáll, ha meglátja az autókat, de azért még sem tökéletes...és ott van az állandó kétség...meg különben is 10 gyerek együtt azért már kontrollálandó :).
Egy idő után megérkeztek Dorkéák is és mivel elégettük a faágakat és maradt egy kis parázs, jött az ötlet, hogy tábortűz, szalonnasütés...Mint utólag kiderült sikerült ezzel Pótapa titkos kívánságát is teljesítenünk. A gyerkőcök persze borzasztóan élvezték és természetesen csak zsarolással sikerült a gyerkőcöket nyugovóra küldeni...

És hihetetlen, de eljött a nyugalom pillanata...másodpercek alatt aludtam el, hogy reggel időben tudjak felkelni,hogy a vendégeket megfelelőképpen fogadhassuk...

Unalmas pénteki nap..nálunk :)