Apa lelkesen vállalta, hogy szerdán délután vigyáz a három gyerkőcre. Éppen, hogy hazaértek az oviból, az azt követő gumicsizma vásárlásból, nekem indulnom kellett és nekik is, hiszen Marcinak úszás edzése volt. Apa elvitte magával a két kisebbiket, s míg Marci Marika nénivel úszott, addig a két kisebbik Apával. Félórát bírtak az uszoda jéghideg vizéből és nagyon ügyesek voltak. Majd jött a meleg vizes zuhany (Apa viccesen ugrált egyik zuhanytól a másikig, mert a gombot csak a Marci éri el és tudja még megnyomni...és persze csak külön zuhanyban lehetett fürdeni)...sőt még hajat is mostak egyedül :), csípős samponnal. És szépen felöltöztek egyedül és hajat szárítottak...Apa pedig büszkén feszíthetett három ügyes gyerkőccel...
Bár úgy volt, hogy én már rég itthon leszek addigra, mire ők megjönnek. Nem így lett. De Apa jól bírta a kiképzést, szerdán pedig folyt. köv.:)...
Nagyon jó kis húsvétotok volt! Örülök neki!
VálaszTörlésApának meg gratula az önállósághoz. Nagy dolog az ilyesmi a férjemnek is, ha nagy ritkán előfordul, de nekem még nagyobb! :)