Mivel előtte este Apát itthon hagytuk pihenni és mi elmentünk megnézni a tűzijátékot ahonnan az óriási dugó miatt majdnem 11-kor értünk haza, kicsit álmosan próbáltam kiugrani az ágyból.
Jelentjük sikerült a tervezett indulást megvalósítani. Éppen időben készültünk el, a Pótcsalád is megérkezett és indulhattunk is.
A mi gyerkőceink nyugodtan aludtak tovább, de a Pótgyerekekkel már nem volt ilyen egyszerű, annyira izgatottak voltak, hogy nem is aludtak vissza :).
Az eredeti terv az volt, hogy megismételjük a két évvel ezelőtti csodát és spliti kikötőben reggelizünk. De az utolsó pillanatban megváltozott a terv, mivel a gyerekek pocakja jelezte, hogy ők reggelizni kívánnak, így Sibenikben kötöttünk ki. A hajnali 7 óra a horvátoknál tényleg hajnali, így a vár még nem volt nyitva, hiába próbáltuk ki rögtön a horvát, igencsak meredek utcácskákat. Maradt a kikötő, ahol még semmi jele nem volt az életnek, viszont már 33 fok volt...
Romantikusan ettük a szendvicseket, a pizzás csigákat és hozzá ittuk a jó kis kakaónkat. A két évvel ezelőtti "wow" érzés sajnos nem jelent meg, hiszen a sibeniki kikötő nem túl nagy, öbölben van és hát nem spliti városképpel rendelkezik. Azért így is lelkesen kezdtük meg a sétánkat és néztük meg a nevezetességeket és koptattuk az utcák kövét.
Aztán folytattuk utunkat, mert még bizony volt hátra belőle jócskán. A jól ismert autópályán, ahogy fogyasztottuk a kilométereket, ismét csak ámulni tudtunk a horvát autópálya építési technikákon.
Apropó autópálya: egész évben, amióta tavaly elhagytuk a zadari emelkedőt, arra vágytam, hogy ismét megérezzem a dalmát illatot: a sós tengeri levegő és a fenyőfák illatának keveredését és a kabócák hangoskodását. A zadari alagút után egy pillanat alatt megtölti az autót ez az illat. Idén először sajnos kimaradtam ebből, ha fel is riadtam, aludtam tovább..(Nem volt egyszerű az indulás úgy, hogy én még pénteken dolgoztam, szombaton pakoltam és szórakoztattam a gyerkőcöket, hogy Apa tudjon aludni :). Ami persze csak részben sikerült :(..)
Szóval már csak arra ébredtem, hogy nem megcsap, hanem betölt mindent ez a finom illat.
De visszatérve az útra, Sestanovacnál hagytuk el a pályát és indultunk Makarska felé. Ismerős út volt, hiszen tavaly az utolsó napot Nagyapáékkal ezen a részen töltöttük.
Amikor kinéztük a szállásunkat egy hideg januári napon, jókat mosolyogtunk azon, hogy a tavalyi hajókiránduláson nem vettünk hűtőmágnest Jelsában, ahol kikötöttünk először, ezért idén egy hétre megyünk oda, hátha sikerül beszereznünk egyet. Gondolom, nem árulok el meglepetést, hogy idén sikerült :).
De maradjunk az időrendi sorrendeknél.
1. Szerpentinek:
2. Komp
Igazából szóba sem került, hogy a spliti kompot vegyük igénybe. Elsősorban financiális okokból, különben is úgy gondoltuk, hogy inkább kacskaringózunk :).
A komphoz a végén már vágtáztunk, már amennyire lehet a Makarskai Riviérán :). Az utolsó pillanatokban értünk oda, így még láthattuk, hogy hány autó fér fel a kompra és azt is láthattuk, hogy egyikünk sem azzal a komppal fog elmenni. A vicces az volt, hogy az egyik kanyarban feltűnt egy komp és a brékó-brékóba be is mondtam, hogy ott jön a kompunk. És később kiderült, hogy tényleg az lett a kompunk. Szerencsére a horvátok átlátták, hogy az eredeti menetrenddel nem tudnak egy nap annyi autót átvinni, amennyien szeretnének átjutni, ezért újabb és újabb kompokat állítottak hadrendbe.
Így kompoztak az autók és a kerékpárok:
Na és persze mi is:
És partra szálltunk Hvar szigetén...
A kompot követő 50 kilométer minket is elgondolkodtatott, bár azt hiszem rutinosnak mondhatjuk magunkat Montenegró után. Végül, ha nehezen is, de megérkeztünk a szállodához.
Ekkor közölték velünk, hogy az mind szép és jó, hogy már januárban lefoglaltuk a szállásunkat és ki is fizettük,de sajnos nincsen meg a szobánk. Ekkor még csak egy éjszakáról volt szó. A családi szoba helyett egy kétágyas és egy három ágyas szobát kaptunk. Meg egy ígéretet, hogy a "manager" este 7 körül érkezik. Nem érkezett meg, csak másnap reggel. "Thing happens" felkiáltással és a "we are really sorry" mondatokkal adta tudtunkra, hogy ezen a dolgon nem is fognak változtatni az elkövetezendő napokban. Addigra persze kiderült, hogy a velünk tartó Pótcsaládnak is ugyanez a sorsa és a velünk tartó másik két család is kezdte, bár nekik egy nap után megoldódott a probléma. "Anything what you want" mondattal próbált minket megnyugtatni a manager. Mivel teljes ellátással mentünk, azt már nem tudta feljavítani, így kaptunk helyette jegyet az ebédhez és a vacsihoz, amivel korlátlanul fogyaszthattunk az innivalóból. (Azt hiszem kellőképpen kihasználtuk az alkalmat :)). Ráadásként pedig kaptunk még egy extra éjszakát is :). A
szoba problémát könnyen megoldottuk: én aludtam a gyerekekkel és aki ügyes volt aznap jutalmul Apával aludhatott. Erre leginkább a Marci vágyott, a kicsik inkább Anyával maradtak.
De megint elébe vágtam az eseményeknek:
vasárnap megebédeltünk, aludtunk egy nagyot, kipróbáltuk a szálloda egyik strandját, megvacsiztunk és megteremtettük a "hagyományokat": besétáltunk este a városba és megkezdtük a fagyik tesztelését :).
1. A fagyik egy kivételével mindenhol nagyon finomak voltak.
2. Egy gombóc fagyi legalább kettő magyar gombóccal, de inkább három magyar gombóccal ért fel. Nem lehúzták a gombócot, mint itthon, hanem még tettek rá egy kis extrát a gyerekeknek. Mivel a kicsik nem is bírták megenni,így megkezdődött az alkudozás, általában Marci fejezte be az egyiket, én pedig a másikat :). Volt úgy, hogy három tölcsér volt nálam és volt úgy, hogy egy sem :).
3. Minden nap egy fagyi járt a gyerekeknek (vagy napközben vagy este). DE be kellett érte gyalogolni a városba este és haza is kellett sétálni.
Jelsa maga egy nagyon kis város, ennek ellenére borzasztó nagy élet volt benne esténként, persze hozzá kell tenni, hogy fel sem vette a versenyt Hvarral vagy Stari Graddal, de pont ezért választottuk Jelsát.
Kicsi, csöndes és a kerékpárutak innen indultak. Ami pedig fontos volt nekünk, hiszen idén a kerékpárok is jöttek velünk :)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése