1. Nem megyünk szigetre. De mégis Hvar szigetén kötöttünk ki.
2. Menjünk mégis szigetre, távol mindenkitől egy "Kalóztanyára". 5 kanizsai család ment egyszerre. És még jöttek volna velünk mások is, csak azt mondták, hogy nincs több családi szoba...bár azt utólag látjuk, hogy nem lett volna túl nagy gond: nekünk sem jutott, pedig írásunk volt róla, hogy nekünk "van".
3. Nyugton maradunk. Egy hétig. Persze ebből sem lett semmi.
1 hétre mentünk (na jó,végül 8 napra), Hvar szigetre, 5 család mind gyerekkel és mi vittük a kerékpárokat is....
Életünk legjobb nyaralása lett. Persze ehhez sok minden kellett...és végül a szállás problémánk is minitatűrnyi pont volt az egészben...nem is foglalkoztunk vele igazából...
A napjaink jól teltek: rengeteget kerékpároztunk, hogy felfedezzük a környék csendes kis öbleit...ahol csak mi vagyunk. Eleinte csak ötösben, később a Pótcsalád csatlakozott hozzánk.
Kimondhatatlanul jóérzés volt tekerni a 38 fokban, a dalmát illatfelhőben, a tengerparton, beszélgetni a gyerkőcökkel, gyönyörködni a leírhatatlan kék tengerben, hallgatni a tenger morajlását...Amikor nagyon melegünk volt, megálltunk, fürödtünk egyet, aztán tekertünk tovább...
Így jutottunk el Vrboskába, Stari Gradba és a "mi öblünkbe".
Zavalába nem mertünk átkerékpározni, még felnőttnek is nehéz lett volna, nemhogy a Marcinak. Így oda autóval mentünk. Egy élmény. Kicsi, szűk, kanyargós utcák és a következő alagút:
Igen, igen!! Ezek voltak az alagút paraméterei!
Nincs túl cifrázva, 1.5 kilométer...kivájva, világítás és minden nélkül...nem Eu szabvány, az biztos:
Fény és szakadék az alagút végén:
Az izgalmak után megérdemelt fürdőzés:
És az út folytatódik:
És még mindig:
Mintha Montenegróban lennénk:
A Vrboskai kis öblünk:
A nagy vár építése:
A kilátás:
ÉS az úszóbajnok:
És akkor néhány szót a fürdéseinkről.
A víz isteni volt, a tudomány szerint 24-25 fok. Tényleg annyira kellemes, hogy még én is fürödtem benne....aki ismer tudja milyen agy szó ez :).
Marcit órákon keresztül nem lehetett kihalászni a vízből. A part felé sem jött,hanem órákon keresztül bámulta a vizet és kereste a halakat ), vagyis az "életet", ahogy ő nevezte. Óriási távokat úszott, el nem tudom képzelni, hogyan bírta.
Lackó: bár márciusban még azért is visított, ha az arcához egy csepp víz ért, a tengerbe lelkesen vetette magát bele és (igaz karúszóval) úszott lelkesen. Ugrált a gumimatracon, sőt volt amikor Apáékkal tartott a nagyon-nagyon mély vízbe és segített kihozni a kincseket :). Mert a csigaház a remeterákokkal óriási kincs volt, hosszú perceken keresztül tudták csöndben és viszonylag nyugodtan, türelemmel várni, hogy a remeterák kibújjon :).
Rékuci: nagyon élvezte a vizet, legtöbbször még a cipőjét sem akarta felvenni, mezítláb mászkált a kavicsokon, a vízben óriási nagyokat sikongatott....
és akkor most a leggyakrabban felkeresett öblünk, ahova mindig kitekertünk kerékpárral:
És ez mind a mienk volt, na jó két ember mindig volt ott rajtunk kívül :).
És az öbölben a kerékpárok is megpihentek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése