Régóta készültek a gyerekek a síelésre, egész pontosan a tavalyi síelés óta :). Az óvó nénik is mondták, hogy a két kicsi másról sem beszél egy ideje, mint hogy síelni fognak menni.
A "félsz" azért bennünk volt, mert Rékuci az itthoni hóesésekre, hócsatákra kategórikusan kijelentette, hogy ő ebből nem kér. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy akkor mit fog csinálni 150 cm hóban és mínusz 10-15 fokban????? A válasz (most már) egyszerű: síelni.
A sítáborok szervezőiben mindig ott lakozik a kétely, hogy vajon jó helyet választottunk-e, mindenki elégedett lesz?
Úgy gondolom erre válaszolhatunk igennel :). A szállás remek helyen volt, a sípálya pedig mindenki igényét kielégítette, hiszen volt gyors pálya, technikás pálya és a kezdő pályáből is többféle.
Emese nyúzásának köszönhetően minden gyerkőc gyönyörűen készítette a pizzaszeleteket (kivéve a Rékát, mert ő a tortaszeleteket készítette :)) vagy sültkrumplizott lefelé a lejtőkön.
Rékuci:
eleinte szülői láb között síelt, majd mikor megunta (illetve Emese hatására), közölte, hogy ő innentől egyedül akar lejönni a lejtőkön. Onnantól kezdve tényleg egyedül csúszott le, s lett a kék pályák ördöge. Apa egyik kedvenc jelenete a következő volt:
R: Apa, képzeld kamyarodtam! A: Jaj de ügyes vagy kislányom! És te kanyarodtál agy a léced? R: A lécem.
Ekkor még tényleg semmi tudatosság nem volt felfedezthető a síelésében, a végére azért ennél már tudatosabb volt :).
R: Anya, kicsit gyorsan mentem! (Tényleg begyorsult.) A: Ügyes voltál! Láttam utána milyen ügyesen megálltál! R: De Anya, én nem akartam ilyen gyorsan menni, csak a lécem!
Lackó:
Kicsit ijesztő volt, hogy mikor a síléc került a lábára, úgy tűnt, mintha a tavalyi évet törölték volna belőle, de persze az első nap után feloldódott és lelkesen csinált a pizzaszeleteket és a sültkrumplikat. Biztonságosan lejött minden kék pályán, a piroson is kénytelen volt, mert különben nem tudott volna eljutni a szállásra :). Magabiztosan siklott le és közben egyfolytában dúdolgatott és mosolygott. Ritkán lehet látni, hogy ennyire önfeledten adja át magát valaminek. Már csak ezért megérte ez a 4 nap!
Marci:
laza eleganciával lesíelte az apját, aki pedig tényleg jól tud síelni. Apa végül el is vitte egy nagyon nehéz pályára, hogy kicsit megnyírbálja a legnagyobb fiúnk öntudatát, de be kellett látnia, hogy ez nem sikerült. Lazán, intelligensen, technikásan, gyorsan rótta a lejtőket.
Minden nap igyekeztünk minden gyerekkel külön síelni, de ez sajnos nem mindig sikerült. Persze Rékucival végig ott kellett lenni, kivéve ha Emesével volt. Lackó már egyedül ment az erdei mesepályán, amitől engem a hideg kivert, de a fiúk nagyon élvezték. Nekik volt kitalálva, az ő lécükre méretezve. Az erdő fái között kis manók bújtak el és azokat kellett kikerülgetni, illetve jó néhány ugratót is kialakítottak.
Marci pedig mindenhol le tudott menni egyedül, a felvonók sem jelentettek neki akadályt.
Annyi bizonyos, hogy minden gyerkőc megérdemelte a dícséretet, hiszen a második napon tomboló szélben, hóesésben, -12 fokban, a szülők már feladták volna a síelést, ők viszont nem. Hallani sem akartak róla.
Rékucit még az első napokban be lehetett vinni a szállásra, kicsit aludni, de utána közölte, hogy ő síelni akar és nem megy be aludni. Persze más kérdés, hogy mindezek után Rékuci síelés után ülve elaludt a fotelben és nem érdekelte, hogy mi történik körülötte ....
Mert az energia persze kellett estére, hiszen nagy bulik voltak síelés után. A legnagyobb energiafaló a csúszkázás a szállás melletti hegyoldalon, illetve a sakkozás volt :).
A csapat:
Mondanom sem kell talán, hogy senki nem akart hazajönni :))....
Háááááát:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése