Sítábor

Amikor Zsolt bácsi először beszélt a sítáborról, Marcinak nem volt kérdés, hogy megyünk-e vagy nem. Síelés, Zsolt bácsival....Marci egyből kijelentette, hogy ő megy. Illetve menne, mert a kicsik csak szülői kísérettel mehetnek :). Így ment a család is....

A buszosok már hétfő reggel elindultak, mi kegyetlen szülőkként még beküldtük a Marcit iskolába délelőtt és csak ebéd után indultunk el...Az út nagy részét így végig aludták a gyerekek, de a Wörthi-tó környékén már rácsodálkoztak a tájra.

Bár a szállásunk az utolsó pillanatban megváltozott, szerencsére közelebb kerültünk a pályákhoz :), így a Faaker-See partján foglalhattuk el a parasztházak alapján készült apartmanokat. Éppen vacsorára érkeztünk meg és volt időnk még az esti gyerekes tomboláshoz is csatlakozni, mert esténként házak közötti szaladgálás, bújócskázás, majd az emeletes ágyakban sok-sok gyerek tombolása volt a program. Csoda, hogy az ágyak elbírták a súlyokat :). Persze nem minden este volt tombolás, a gyerkőcök két este is a csendes, otthoni családi társasjátékozást választották :).

A program napközben a következőképpen alakult:

Zsolt bácsi mindenkit reggel 1/4 8kor ébresztett. Minket persze nem tudott megelőzni :).

1/2 8kor volt  reggeli.

1/2 9kor indult a busz a pályára.

9 körül felcsatolás, majd irány a pálya.

12 körül ebéd.

4-kor lecsatolás, majd távozás.

6-kor vacsora.

8-kor pedig alvás...na jó 9-kor.

Marci természetesen a haladó csoportba került Zsolt bácsival.

Lackó leginkább Apával síelt.

Réka velem. Persze azért voltak napi rutinok. Például, hogy Rékának a reggeli bemelegítő kört Apával és Lackóval kellett síelni :).

A gerlitzeni pályákra a hegy több oldaláról fel lehet jutni, az első nap sajnos az egyik legrosszabb oldalról mentünk fel és kicsit meg is ijedtem, hogyan fogunk itt síelni a Rékával öt napot. Azon az oldalon csak a több kilométeres piros pályán lehetett lejönni, ami Rékával még túl sok lett volna. Még felvonóval is sok volt fel- és lejutni, nemhogy lécen. De a kék pályákhoz csak így lehetett innen feljutni. Találtunk egy "családi" kék pályát is, ahol a két kisebbikkel egyedül jöttem le és egy rémálom  volt. Nem hogy kék nem volt, hanem egy durvább piros volt, ráadásul a végén a két kicsit fel kellett vinnem a felvonóig a meredek emelkedőn. A felvonó pedig a szomszédos fekete pályához volt igazítva. Lackó a végén már sírt, hogy neki ez túl gyors és fárasztó. Soha többet nem jöttünk le ezen a pályán.

Rékucinak végül két kedvenc pályája lett: a "Réka kedvenc kicsi pályája", ami rögtön a "tojás"nál volt és a nagy nyolcüléses felvonó kék pályája. Leginkább azért szerette ezt a pályát, mert itt a felvonón az egész család EGYÜTT utazhatott! Persze mire Réka lement a pályán, addigra a férfiak, másodszorra is leértek :).

Marci szinte egész végig Zsolt bácsival síelt. Zsolt bácsi ment elől, a csapat pedig utána. A sorrend természetesen a következő volt: Zsolt bácsi, Marci, Emil.....Marci persze azt is elintézte, hogy mindig ő ülhessen Zsolt bácsi mellett a felvonón :). Nagyon ügyesen síeltek, Marci nagyon sokat fejlődött.

Lackó is nagyon belejött a síelésbe. Az utolsó napokban már simán síelt Zsolt bácsiék után. Sőt, amikor Rékával kellett síelnie a kék pályán, maradt arra is ideje, hogy síelés közben a cipőjét takarítsa le:). Egyébként a pályákon csúszás közben folyamatosan dalolászott :)...

Rékuci is nagyon belelendült a síelésbe. Elsősorban golyóként síelt, bár egy idő után rájött, hogy ha néha kanyarodik, kevésbé fárad el a lába :). Ő síelés közben folyamatosan csacsogott. Bár "leendő Apósa" azt mondta, hogy a Réka szerinte nem is tud beszélni, mert még soha sem hallotta. Mi ezt csak cáfolni tudjuk :)))...

A pályákat a második napra megkedveltük, mert volt  haladóbb, "férfiak"nak is megfelelő rész és a női szakasznak is. A gyerekek élvezték a reggeli-esti "tojásos" utazást, ügyesen szálltak ki és be, figyelték a kilövést jelző zöld lámpát és minden nap komolyan elemezgették az Ossiacher-See jegének állapotát és nem gondoltak a fizika törvényeire... :).

Egy kis Starbucks reklám:

Természetesen fontos megjegyezni, hogy az egyik piros pályán van egy sebességmérő, ami az egész tábor életében nagyon fontos szerepet játszott, kicsik-nagyok-felnőttek itt versenyeztek. Pechükre éppen a piros pálya legkevésbé meredek, szinte sík szakaszán volt a mérés :).

A síelés fekete levese az utolsó nap, utolsó síelésénél jött el. A férfiak elmentek egy utolsó kört síelni.  Marci még viccesen megjegyezte, hogy ha megyek velük még egy körre, vigyem a fényképezőt, hogy megörökítsem az esését és otthon jót nevessünk majd rajta....Hát nem várta  meg a videózást...

Amikor visszaértek, Marci lecsatolt és leült. Kis időnek el kellett telnie, mire kiderült, hogy elesett még fönt a másik pályán és bizony fáj a karja. Ebéd közben kicsit elaludt, de utána becsületesen lesíelt a két pályán, mert a tojáshoz onnan másképpen nem lehetett eljutni...

Itthon pedig kiderült, hogy eltört a felkarja. Azóta mindenki ővele foglalkozik a suliban :). Sőt Maja annyira beleélte magát a helyébe, hogy egy estére ő is felkötötte a karját :). Marci pedig számolja vissza a napokat, hogy meddig kell még kötésben lennie.

Az esés utáni első gondolatai:

-szerencse, hogy nem a jobb kezem, mert akkor nem tudnék írni...

- így legalább nem kell késsel-villával ennem. (Bár azóta rájött, hogyan tudja megoldani és már úgy eszik!)

- több időm lesz olvasni...

Mivel sajnos a focitól el van tiltva, az iskolában kreatívan elkezdett utakat és hidakat építeni, faágakból, levelekből, sárdarabokból. Meg is mutatta nekünk, gyönyörűek lettek :).

És egy pár hangulatkép: