Amikor az útvonalat terveztük, mindig felmerült a bosnyák útvonal. De mindig mindenki lebeszélt, hogy veszélyes, rossz út, a rendőrök mindenhol lesben állnak, hogy büntethessenek, stb...
Mi pedig elhittük. Idén nyáron azonban elhatároztuk, hogy egy életünk, egy halálunk, mi bizony a bosnyákokon keresztül jövünk haza. Elolvastuk a hivatalos bosnyák oldalakat is, a kedvünket nem vették el, de nem is biztattak minket az utazásra.
Kár. Verhetjük a fejünket a falba, hogy több éven át kihagytuk eme csodát. A határon való átkelést követően (1 óra a tűző napon a kocsiban) elvarázsolt minket a táj, az emberek, a bosnyák varázslat, a hihetetlen ellentmondásosság....
Egészen biztos, hogy vissza fogunk menni, mert annyi mindent kellett kihagynunk az idő hiánya miatt.. a szívünk fájt nagyon, de hétfőn kezdődött az iskola és az óvoda, nem maradhattunk....
1. Pocitelj
A képen még tengerparti, európaiak vagyunk...
De amint elkezdtünk felmászni a várba, megcsapott egy másik világ. Apa kivételével nem jártunk sem Törökországban, sem egyéb muszlim helyen, így mindenki csodálattal nézte a helyi szokásokat. Megdöbbentő, inkább meglepő volt a sok lefátyolozott nő látványa....
Más kérdés, hogy a legegyszerűbb fényképezőgép is drágább volt, mint a miénk....
A forróság ellen a helyi gyümölcsökkel védekeztünk. A számolás viszonylag egyszerű volt. 1 Eurót a helyiek 2 Konvertibilis márkának számoltak. A váltók ennél kicsit jobban váltották. Előfordult velünk az is, hogy nem tudtak visszaadni nekünk KM-ben és Eurót adtak vissza. Korrekten. Ha már az áraknál tartunk:
az árak normálisak, olcsóbbak, mint itthon (bár ez mostanában már nem nagy művészet). A nagyobb helyeken lehet kártyával fizetni. Az étteremben, ahol ettünk a pincér megkérdezte, hogy milyen nyelven szeretnénk beszélgetni vele és teljes természetességgel beszélgetett velünk.... Udvarias volt, segítőkész.
Az egyetlen hiány, ami az elején nagyon hiányzott nekünk: nem lehet sehol sem bosnyák térképet kapni. A navigációk pedig nem ismerik az új utakat. Na jó a régieket se mind :(.
Így egy kicsit tovább tartott, de végül mégis sikerült: megtaláltuk Blagajt. Itt kezdtünk el igazán beleszeretni a bosnyák tájba és világba.
Egy hihetetlenül finom ebédet (ami után másnap reggelig nem is volt kedvünk ennivalóra ránézni) ettünk az egyik hangulatos kis étteremben. Azt írták beszámolókban, hogy nincs különbség abban, hogy valami turista paradicsom-e vagy nem, mindenhol ugyanolyan árak vannak, ezt mi is meg tudjuk erősíteni. Rutinosan csak 2 adagot rendeltünk, de ez is kifogott rajtunk....
Amíg mi az ebédre vártunk, a gyerekeket egy jól felszerelt játszótér várta trambulinnal, csúszdával, hintával...na jó meg egy kis vízipipával :)
Megoszlanak a vélemények, hogy egy turistától el lehet-e várni, hogy alkalmazkodjanak a helyi szokásokhoz vagy nem. Én azon a véleményen vagyok, hogy igen. A "teki"be nem is lehet máshogyan bemenni. Táblára felírták, hogy mi az elvárt viselet, melyből mindent biztosítottak is. Ingyen. (Ezenkívül minden látnivaló, amit láttunk az országban ingyenes volt.)
32 fok meleg van, nem számít: nő nem léphet be a tekibe rövid ujjú pólóban, fedetlen fejjel. Rékuci felvette a kardigánt, de neki még nem kellett kendő.
Az igazi palatető:
És még csak ezek után jött Mostar és Szarajevó.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése