Kiruccanás

Nehezen értettem meg évekkel ezelőtt Stellát, mikor arról panaszkodott, milyen nehéz és fárasztó meglátogatni mindenkit, ha néhány napra hazajönnek Magyarországra. Tavaly szeptember óta megértem. Hiába igyekszünk, nem jutunk el mindenkihez és mindenhova, pedig mást se teszünk ezekben a napokban, mint hogy össze-vissza rohangálunk. Mindenhol egyfolytában az időt néztük, hogy igen, még ezt a pár mondatot elmondhatjuk...vagy bocsánat, de erre már nincs időnk és mennünk kell.....Csak Budapesten 425 kilométert autóztunk, úgy, hogy 2 napot igazából BKV-tunk, mert hát nekünk ez is újdonság :)...

Hogy kiknél jártunk, arról itt vannak a képek, időrendben:


























































Amit kiemelnék:
Marci volt Apával és Amával a Planetáriumban, így most már tudja, hogy nem sajtból van a hold, ahogy a kisegér eleinte gondolta, tudja mik azok a csillagok, milyen távoli bolygók vannak. Gyönyörűen elmesélte nekem az egész előadást :).

Voltunk a Természettudományi Múzeumban, ahol Lackó körülbelül ötvenszer nézte meg a krokodil támadását, körülbelül ugyanennyiszer etették meg a békát gilisztával és fáradhatatlanul maradt energiájuk még a kiállítás többi részére is :).

Marci és Lackó csodálkozva nézték, hogy a metró kimegy a föld alól. "vidéki gyerekek Pesten" jegyezte meg Ama és tényleg....

Péntek délelőtt Amával együtt érkeztünk haza és megkezdtük a készülődést a Márton-napi libasütésre (persze lesz igazi Márton-napi libasütés is :)). Nagyapáék is megérkeztek szombaton, hogy együtt ünnepeljenek velünk.






































Vasárnap pedig szülinapi buliba voltunk hivatalosak, hiszen Dini 6 éves lett..




Hétfőn pedig megkezdtük a dolgos mindennapokat és a pótovis estéket :)...



























És amit én, kegyetlen Anyaként nem tettem meg, azt megtette helyettem más:

Rékuci csak úgy falta az almalét, előtte pedig a Marci almáját nyalogatta és amint távol került tőle, óriási visítást rendezett. ha visszakapta, maradt a hangos cuppogás :).

És a "deja vu" érzés:
"félreléptem", megint, háromgyermekes anyukaként:)...vagyis most a jobb lábam kapott egy kis (Apa által kifejlesztett speciális) rögzítőkötést és egy hétnyi mankózást, 5 heti kíméletet, már ha ez megvalósítható lehetne. Nyáron könnyű volt, mert Apa szabadságon volt az akkori lábtörésemnél, most pedig nem...Így megtudtam, hogy mankóval (négykézláb mászva/egy lábon ugrálva :)) is lehet takarítani, mosni, teregetni, Rékával közlekedni, gyerkőcöket reggel elvinni (bár ez 100 %osan holnap derül ki, a mai főpróba azért sikerült), 3 gyerkőcöt megfürdetni és lefektetni :).
Ilyen szakember kezében azért biztos az ismételt gyógyulásom:

Még bébiszitterkedés közben is a szakmai lapokat bújja :)....

(Ui: Apa hiányát igyekeztek a Dorkáék pótolni, amiért igencsak hálásak vagyunk :))