Régóta nyúzott minket a család, hogy próbáljuk ki a szülő nélküli létet. Voltak ötletek, hogy külön-külön nyaraljanak a fiúk Pesten, vagyis egyik fiú Amánál, másik Nagyapánál. Én viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy a fiúk csak együtt mehetnek nyaralni. Nem tudom jól tettem-e, én így gondoltam helyesnek.
Az alkalom végül "magától" adódott. Dolgunk volt Pesten, a fiúk pedig zavartak volna. Így elkészült a terv: A fiúk mennek "nyaralni", amíg mi ügyintézünk. 3 napig. A betegség persze közbe szólt és percenként változtatta a felállást. Végül a fiúk mégis elmentek nyaralni (Apa felvitte őket és utána egyedül ügyintézett), mi csajok viszont maradtunk itthon.
Amánál töltöttek 2 éjszakát, teljesen egyedül. A Lilláéknál pedig már Apával aludtak vasárnap este. A fiúk remekül érezték magukat és rendkívül jól, sőt tökéletesen viselkedtek. Persze a család gondoskodott programokról :). Marci már a hazatérés utáni napon visszament volna. Lackó pedig kijelentette, hogy mehet a Marci akárhová,ő bizony Apa és Anya nélkül sehova sem megy többet. És ő büntetett is. Több napon keresztül.
Rékuci itthon hiányolta a fiúkat, nagyon megörült nekik. Itt örökíteném meg a pesti utunkat. Kicsit félve vágtam neki a 4 órás vonatozásnak. Este még kicsit parásan kérdezgettem Apától, hogy szerinted egy 16 hónapos gyereknek mit lehet csomagolni az útra??? Kicsi is legyen és hosszan lekösse. "Semmit", volt a bizalomkeltő válasz. Végül Panka baba és egy mesekönyv jött velünk. A hátizsák mérete adta, hogy sok mindent nem tudok vinni, hiszen tudtam, hogy Pesten is kell majd még Bkv-val közlekednem. Az út gyönyörű volt, napsütéses és hazánk egyik legszebb részén...Rékuci pedig egy igazi tündér volt: az első egy órát végig nézelődte, beszélgette. Aztán 2 órát szundikált (kisebb segítséggel), majd az utolsó egy órában megint békésen nézelődött, kukucsozott...a metrózást viszont már nem tűrte jól. Érthető módon...Apát meglátva azonnal felcsillant a szeme, vigyorgott :).
A fiúknak pedig még ennél is jobban megörült másnap reggel.
Az egész családot végiglátogattuk, a fiúk mindenkivel találkoztak, Rékucival mi csak Erzsi Nagyiékkal és a Dédivel találkoztunk. Hétfőn este közösen sétáltunk a temetőben és gyertyákat gyújtottunk. Marci nagyon okosan magyarázta a Tesóknak, hogy a halottakat tisztelni kell.
Mindig mikor elérjük a Budapest táblát felmerül bennem a kérdés, hogy jót tettünk-e a gyerekeinkkel, hogy elhoztuk a fővárosból? De mikor leszálltam a vonatról és a pályaudvaron kétes alakok jöttek felém, én pedig még jobban szorítottam magamhoz Rékucit, megtaláltam a választ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése