2011. június 1., szerda

Olajozottan

Mivel Apa hétfőn ügyeletes volt, négyen indultunk neki a délutáni úszásnak. Ráadásul kerékpárral. A nagy távot sportosan legyőztük, a fúk önállóan intézkedtek a bejáratnál, majd Marci olyan gyorsan átöltözött, hogy a két kisebbik még a szekrényig sem jutott, Marci már rohant is Marika nénihez. Nagyon ügyesen úszott. Már amennyit láthattam belőle a két másik Törpétől. A korábban "jaj a szemembe ment a víz", "jaj ne fröcskölj le" kiáltásokat hallató Lackó igazi vízi tündér lett. Nagy levegőt vett és a víz alatt hozzám sétált :)! Nem sírt, csak egyfolytában azt kérdezte tőlem: még egyszer Anya????? Marika nénivel is közölte, hogy majd jön hozzá úszni :). Hát igen, miből lesz a cserebogár???!!!
Rékuci ezzel szemben éppen leszokott a nagy lubickolásról, ami némi nehézséget jelent, ha az ember három gyerekkel megy usziba. Ráadásként még a Pótcsalád sem jött....
A fiúk persze lelkesen tekertek haza, főleg, hogy hazafelé megálltunk megnézni a nagy "piros teherautókat" is :).
Nagyon büszke voltam a gyerkőcökre, gyönyörűen viselkedtek és ügyesek voltak a vízben. Egy kis béke jól esett a hétvége után :)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése