Munka....

Sok tépelődés előzte meg az én szerződésem aláírását. Csak ősszel szerettem volna dolgozni, nem is 8 órában és nem is…..de azt biztosan tudtam, hogy nem akarok visszamenni a bankvilágba. Apa szerencsére egyetértett velem abban, hogy azt csináljam, amit szeretnék…így kezdhettem el dolgozni.
Nem ment könnyen, mármint nekem könnyű volt. Nagyon élvezem, hogy újra dolgozhatom, hogy emberekkel foglalkozom, hogy segíthetek másoknak és …és…..
Apának is fel kellett dolgoznia, hogy nem vagyok otthon, és bizony délutánonként, amíg nem ér véget a munkaidőm, neki kell a három gyerekkel foglalkozni. Szerencsére a kezdeti nehézségeken hamar túljutottunk. A rendszer még kialakulóban van, de jól alakul.
A gyerkőcöknek is meg kell szokniuk, hogy nem mindig ugrálom őket körbe. Hogy reggel Apa elmegy és utána Anya is elmegy. De visszajövünk. És igyekszünk utána minél többet együtt lenni.
Rékuci azonnal az ölembe pattan, ha hazaérek és nem enged el hosszú időn keresztül. Mondjuk úgy, hogy majdnem a lefekvésig. De reggel jókedvűen ébred és jókedvűen integet és köszön nekem.
Lackó is mindig rohan, amint hazaérek és csacsog arról, hogy mi történt vele. Tündérein foglalkozik a Rékával, magyaráz neki, hogy mit miért nem szabad csinálni. Na persze azért néha összekapnak, akkor aztán mindkét részről megy a csihi-puhi. Egyiket sem kell félteni.
Marci nehezen találja a hangot a Rékával, nehéz lehet azoknak, akiknél ilyen nagy korkülönbség van. De annak is biztos meg van az előnye. Ugyanúgy, ahogy a kis korkülönbségnek a hátránya….
Marci nagyon szeret a Leventével lenni, hiszen Marci mindig is a nagyokat kedvelte jobban, velük tudott jobban játszani…..már kicsiként is. Együtt szoktak focizni, kerékpározni. Múltkor alig lehetett hazacsalogatni, hiszen éppen egy autót raktak össze. (Az Apuka nagy modellkészítő, így van mindenféle alapanyag hozzá )
Na de önző módon vissza az eredeti témára: Apa megállapította, hogy jót tesz nekem a munka. Én is így érzem. Remélem a gyerkőcökben sem okozok nagy traumát. Bár azt hiszem,minden gyereknek ez a sorsa, hiszen mindenkinek dolgoznia kell(ene). Továbbra sem szándékozom karrierista törtetőként minden időmet a munkámra szentelni, de azért élvezem a munkámat. Szerintem a többség érti miről beszélek .