Mindenszentek

Hetekkel ezelőtt, mikor szóba került, hogy Mindenszentek, gyertyagyújtás, stb., a gyerkőcök rögtön mondták, hogy igen, akkor megyünk Pestre a temetőkbe. 

Így is lett. Mikor Apa hazaért az ügyeletből, indultunk Budapestre. Marci már szerda este rendet rakott a szobájába, hogy szerdán már annyival hamarabb el tudjunk indulni. Egész pontosan úgy fogalmazta meg, hogy "Anya, ha ezzel 5 perccel hamarabb érünk Budapestre, már akkor megéri..."

Így szép rendes gyerekszobát hagytunk magunk után :) és mehettünk a hosszú hétvégére...

Élvezet volt úgy utazni, hogy nem számított az, hogy alvásidőben megyünk, nem kellett aggódni amiatt, hogy mit fogunk csinálni a három gyerkőccel az úton. Egyértelmű volt mindenki számára, hogy ahhoz, hogy felérjünk Pestre, utazni kell. Játszottak, beszélgettek, csacsogtak és a vége felé pedig elaludtak :)...
Az időzítésünk nagyon jó volt, hiszen pont ebédidőre érkeztünk meg Nagyapáékhoz, majd aggódva figyeltük, hogy mikor fog elállni a szakadó eső. A modern technika csodáinak köszönhetően kiderült, hogy lesz egy körülbelül 1 óra, amikor nem esik az eső. Így kiszaladtunk az esőbe, beugrottunk a kocsiba és szurkoltunk, hogy a technika igazat szóljon és mire odaérünk, pont álljon el az eső. És hihetetlen, de így történt :). Az úton még használtuk az ablaktörlőt, de a temetőben eső nélkül sétáltunk. A vége felé, az egy óra letelte után kezdett el szemerkélni az eső, akkor meggyorsítottuk a lépteinket és pár csepp eső kíséretében eljöttünk. A gyerkőcök siettek nagyon, hiszen Lilláék vártak minket. És sajnos be kell vallanunk, hogy az unokatesókkal mostanában ritkán találkoztunk. Így tényleg nagyon várták már a fiúk. Persze Réka is, de neki igazából a Lilla és a Csongor név csak homályos emlékeket idézett fel, igazából a fiúk lelkesedése hatott rá.
Lilláéknál persze egyből bezárkóztak a gyerekszobába és igazából ki sem akartak jönni onnan :). A közös fürdéssel kapcsolatban voltak fenntartásaink, de végül sok jó ember kis helyen is elfér, így begyömöszölték magukat :).

Második napra az Oszoly megmászását tűzte ki a kis csapat célként. Az időjárás nem volt a legtökéletesebb, ami a gyerkőcöket kevésbé érdekelte. A felnőtteket annál inkább...a gyerkőcöknek ugyanis semmilyen problémát nem jelentetett az agyagos hegyoldalon fenéken lecsúszni :), de a felnőttek már nem voltak ennyire bátrak. A felnőttek, felnőttek módjára próbálták megoldani a problémát, aminek a vége az lett, hogy mindenki ugyanúgy elesett, bár igaz, hogy a sár mennyisége a ruhákon azért lényegesen kevesebb volt, mint  a gyerekekén :)...A kirándulás után elzarándokoltunk Amáék régi házához illetve a kis kápolnához, ahol még Apáék is csibészkedtek gyerekkorukban :).
A friss levegőzést és a testmozgást a kultúra követte, hiszen a csapat együtt ment el a Pesti Színházba a Dzsungel könyvét megnézni. A gyerekek nagy örömére kisföldalattival mentünk végállomástól végállomásig, sőt az ellenőröktől még lila színű jegyeket is kaptak, büszkén mutatták meg a másik végállomáson az ottani ellenőröknek. Az előadás kezdetekor Rékuci kijelentette, hogy ő tulajdonképpen nem is akart idejönni :(. Azért az előadás legnagyobb része tetszett neki is:), a fiúk pedig egyszerűen imádták :). 

Szombati nap a látogatások napja lett, hiszen szombaton átmentünk Erzsi Nagyihoz, ahol Marci azonnal elkunyizta az én régi nagy plüss cicámat és a macinkat. Azóta is ott alszanak vele az ágyában, bár el nem tudom képzelni, hogyan marad hely a Marcinak ott, hiszen most már ott a cica és a maci, akik ketten a fél ágyat elfoglalják és még emellett tart magánál 2-3 könyvet arra az esetre, ha valamikor olvasni szeretne….

Szóval a Nagyinál bunkit építettek, rajzoltak és minden szétvagdostak, aztán mentünk tovább és Marci Kerianyujának a palacsintáit falták be és úgy értünk át a Gergőékhez késő estére.

A vasárnapi napot pihenéssel szerettük volna tölteni, de sajnos beszerzésre kellett fordítanunk az időnket, amit Rékuci borzasztóan élvezett, hiszen Apát rá tudta venni, hogy ő is kapjon valamit, ne csak a fiúk…

Délután pedig a Tropicariumba voltunk hivatalosak, hiszen a gyerkőcök ezt kapták névnapjukra Amától. A Tropicariumot imádták a gyerekek. Persze a cápák és a ráják voltak a legnagyobb kedvencek, de nagy élvezettel nézték a magyar halakat is, amiket Apáék is mindig próbálnak kifogni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Persze kinéztük a karácsonyi vacsoránkat is és már csak Apának kellene egy kis szerencse, hogy az asztalunkra kerülhessen a finom fogas…Marcinak és a Lackónak sikerült  a ráját megsimogatni, Rékuci csak a csőbe bujkált és onnan figyelte. Talán legközelebb jobban megjön a kedve, mersze a ráják simogatásához……