Az ember 18 évesen, az érettségi-felvételi időszakban semmi másra nem tud gondolni, csak arra, vajon felvesznek-e a kiválasztott egyetemre-főiskolára. Emlékszem én is aggódva néztem a ponthatárokat. Akkor 116 pontom volt a 120-ból, de nem volt elég. Nem vettek fel a Közgázra, így kerültem a KVIF-re, aminek utólagosan nagyon örülök. De "bosszúból" elvégeztem a Közgázt is. És rájöttem: nem az én világom.
Aztán 31 éves fejjel, 3 gyerekkel újból nekivágtam. Jelentkeztem, felvételiztem és sms-ben értesültem, hogy "nem hivatalosan, de felvételt nyertem". Szóval ősszel beülhetek újra a padba...kérdés, hogy ez megoldható-e??? Még van egy kis időm elmélkedni a jövő nagy dolgain....
A felvételit azért megörökíteném:
13 órára voltunk hivatalosak Veszprémbe. 12.45-kor megérkeztünk, Zsuzsi már csinosan, én még turistás kismamaként rövid nadrágban, háti hordozóval. Rutinos anyukaként az utolsó pillanatra hagytam a kosztüm cserét. Rékucival beosontunk a női mosdóba és szalonképessé tettük magunkat. Sajnos nem készült kép rólunk, pedig viccesek voltunk nagyon: én fehér kosztümben, Rékuci pedig a hátamon háti hordozóban.
Míg a folyosón a többiek idegesen nézelődtek, tanácskoztak, addig én igyekeztem Rékucit megvédeni a leesésektől.
Aztán megkezdődött a felvételi. A terv a következő volt: amíg én felvételizek, Zsuzsi vigyáz Rékucira. A terv ott omlott össze, hogy pont nálunk húzták meg a határt és két teljesen más terembe osztottak be minket. Egy emeletnyi távolságra. A vizsgaelnök azonban sorstárs volt, (csak nekik harmadik gyerek is fiú lett :)), így együtt vizsgázhattunk Rékucival. Hát igen, van aki korán kezdi és 13 hónaposan már egyetemi felvételin vesz részt. Igen aktívan. Mert ő (sem, ahogy én sem) értékeltem, amikor a vizsgáztató közölte, hogy akkor innen angol, német vagy francia nyelven folytassuk a megkezdett beszélgetést.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése